– Huszonöt éve végezték Magyarországon az elsőt, ma már túl vagyunk az 500. szívátültetésen. Számolta, hány transzplantációban vett részt?
– Az elsőn jelen voltam mint fiatal orvos. 1991. október elsején léptem be erre a klinikára. Szabó Zoltán professzor, az akkori főnököm – aki az első szívátültetést végezte Magyarországon – már készült a transzplantációra. Pár hónappal később, január harmadikán nagy nyüzsgés volt a klinikán: mondták, hogy aznap megtörténik az első szívátültetés. Bementem, részt vettem rajta, de akkor még nem csináltam semmit, csupán néztem. 2011-ig csak tanultam és figyeltem, majd a következő hat évben amit tanultam, azt elkezdtem koncentráltan alkalmazni. Amikor idekerültem, akkor még csak 11 transzplantáció volt egy évben, de néhány esztendő alatt ötvenre emelkedett a számuk. Most már évente jellemzően több mint ötven szívet tudunk átültetni. Azaz az elmúlt öt esztendőben majdnem többet transzplantáltunk, mint az azt megelőző húszban.
– Mire volt szükség ehhez az óriási fejlődéshez?
– Egyrészt fel kellett építeni egy transzplantációs intenzívet, másrészt be kellett lépnünk az Eurotransplantba. Az együttműködés révén sürgősségi esetekben nagyobb eséllyel juthatunk a szervhez. A harmadik, hogy mindezt összekapcsoltuk egy műszívprogrammal, mert műszív nélkül nem lehet biztonságos átültetést csinálni. 2012. szeptember 20-án volt az első tartós műszívbeültetés, a betegünk a mai napig jól van. A második ilyen páciensünk volt az 501. transzplantált, öt év után a műszívét valódira cseréltük.
– Most találtak számára megfelelő szervet? Vagy más oka volt annak, hogy újra műteni kellett?
– Ezek a gépek nem hibátlanok, elkezdtek törni a vér alakos elemei. Hiszen a műszívet nem a Jóisten teremtette, hanem ember készítette. A hiba miatt pedig a betegnél egészségügyi következmények jelentkeztek, láttuk, hogy szüksége van új szívre.
– Miben fejlődött a szívátültetés az utóbbi ötven évben?
– Az első szíveket a szervezet napokon, hónapokon belül kilökte. Amikor észrevették, hogy ennek immunológiai háttere van, tehát egy immuntámadás indul az idegen szerv ellen, akkor ezt vissza kellett fogni. Azóta a műtéttechnika is sokat javult. Egyszerűsödött, és a másik nagyon fontos tényező, hogy egy kissé meg tudták növelni a szervek szállítási idejét. Éveken keresztül 3-4-5 szívátültetés volt évente Magyarországon. Amikor tízszereződik a volumen, már ugrásszerű növekedésről beszélhetünk. Az évi ötven transzplantáció azt jelenti, hogy minden héten elvégzünk egyet.
– A technológiai fejlődés korában, amikor már szinte mindent meg lehet oldani gépekkel, mikor tudunk szívet, vesét, szívbillentyűt készíteni akár 3D-s nyomtatóval?
– Egyszerű szövetet már tudunk, szerintem billentyűt is lehetséges lesz nyomtatni. A szívátültetés maga egy csoda. Teljesen a jövőbe látni nem lehet, de azért el tudom képzelni, hogy akár szövetet, akár szervet is képesek leszünk a sajátból építeni. Tehát nem teljesen lehetetlen, hogy szövetből szervet tudunk majd létrehozni, a beteg saját genetikáját felhasználva. Most ez nagyon utópisztikusnak hangzik, de nem kizárt. Szívet nem olyan egyszerű készíteni, hiszen az egy összetett, saját ingerképzésű, összehangolt, négyüregű működést végző szerv, amely olyan, mint az óramű. A jelenleg rendelkezésre álló műszívek már nagy előrelépést jelentenek, és további fejlődés vátható. Egy elektromágneses motorról van szó, de még nem tudja olyan finoman, a megszokott ütemben, a terhelésnek megfelelően vinni a keringést, mint egy igazi szív. Már dolgoznak azon, hogy a beültetése egyszerűsödjön, hogy az elemeket is el lehessen helyezni a szervezeten belül. De az is elképzelhető, hogy a jövőben olyan műszívek lesznek, mint a pacemaker.
– Kis túlzással élve: közeledünk az örök élethez?
– Amikor 1990-ben dolgozni kezdtem, akkor a várható élettartam Magyarországon hét évvel rövidebb volt, mint most. Reméljük, a következő 25 esztendőben újabb hét évvel tudjuk növelni. Az emberi élet során elsősorban a mozgásszervrendszerünk és a szerveink kopnak el, az onkológiai betegségek egy jelentős részére még nincs megoldás. De a szív- és érrendszeri megbetegedések vonatkozásában óriási fejlődés van. Tegnap például két billentyűt ültettem be szívkatéteres úton – ehhez már nem kellett megnyitni a mellkast, beszélgettem közben a beteggel. Már olyan módon fejlődik a technika, hogy billentyűt tudunk cserélni, ha kell, billentyűt tudunk plasztikázni.
– A kardiológus csak a tudományban hisz, vagy Istenben is?
– Szerintem egy kardiológus hisz Istenben, látva az emberi szervezet szinte tökéletes voltát és apróbb hibáit, azokat a csodákat, amelyeket nap mint nap átélünk.
– Miként lehet lelkileg bírni a megterhelést, hogy gyakran valaki a keze alatt élet és halál közt lebeg?
– Az az igazság, hogy sosem mondunk le senkiről. Lemondani akkor lehet, amikor már elveszítettük a beteget. Valószínűleg ilyen beállítottságú ember vagyok, én mondok le a legkésőbb egy emberéletről. Ha a páciens életének ezen a nehéz szakaszán tudunk segíteni, akkor mindent meg kell tenni érte.
NÉVJEGY
1966-ban született Budapesten
1991-ben diplomázott a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán
2009-ben okleveles egészségügyi szakmenedzser lett, 2014-ben ugyanitt mester szakon szerzett diplomát
Az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem Klinikai Központ elnöke, klinikai rektorhelyettes, tanszékvezető egyetemi tanár a Kardiológiai Központ Kardiológiai Tanszékén, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója
Nős, három gyermek édesapja
