A Balaton egész évben várja az odalátogatókat

Ha Magyarországon Tokaj után van még olyan összetett régió, amely páratlan szépségével, látványaival le tud nyűgözni, az bizony a Balaton. Ha megöregszem és lehetőségem adódik, e két hely valamelyikén szeretnék egy kis pincét magamnak. Ahogyan Márai Sándor írta A Magyar borokról című novellájában: „Mert nincs szebb halál, mint egy diófa alatt, a borospince előtt, ősszel, közvetlenül a szüret után, amikor az újbor már szunnyad és erjed a hordókban, a diót leverték a fáról, s a napnak szelíd ereje van még, mint az öreg ember szerelmének.”

BORKÖRKÉP

Valahányszor megfordulok a Balatonnál, a gazdag történelem, az emberek egyszerűsége, a hit és áhítat, ahogyan művelik a szőlőt, minden alkalommal ámulatba ejt. Mert aki egyszer közel kerül a természethez, az örökre szívébe zárja azt az élményt, amit ez nyújt számára. A táj, az ég és a víz szépsége beszív és befogad. Borszeretőként nincs is szebb élmény, mint borokat ott kóstolni, ahol éppen születnek. Ha pedig a Balatonnál járnak, a teljesség igénye nélkül íme néhány pincészet, amelyet jó szívvel ajánlok. És még egy fontos dolog: ne feledkezzenek meg arról, hogy a magyar tenger nem csupán nyáron szép. Az elmúlt évek folyamatos fejlődéseinek és összefogásainak köszönhetően nemcsak a borok minősége javult, hanem sorra nyílnak az egyre jobb éttermek és vendéglátóegységek, amelyek egész esztendőben várják a kikapcsolódásra vágyókat.

 

ÉSZAK-BALATON

A közel két hektár saját szőlővel rendelkező és további négy-öt hektárról felvásárló Németh Pince egy apró gyöngyszem Badacsony szívében. A szó legszorosabb értelmében egy igazi kézműves borászat, melynek jó híre évek óta szájról szájra terjed. Ha ott járnak, az Ambrózia névre keresztelt borukat ne hagyják ki, szintúgy, ahogyan az egyik legismertebb badacsonyi pincészetet sem, a Balaton egyik legszebb panorámájával büszkélkedő Laposa Birtokot. Finom falatokkal és tradicionális, helyi szőlőfajtákból készült nedűkkel várják egész évben az odalátogatókat. Egy Laposa Frissből mindig jólesik egy fröccs. Aki a komolyabb és tartalmasabb borokat keresi, az válassza az olaszrizlingből készült Apukám Világát.

A festői Köveskálon található az évszázados családi generációkon alapuló Pálffy Pince. Mediterrán hangulatú teraszán egy jól behűtött pezsgő kíséretében érdemes megpihenni és élvezni a friss levegőt. A Tapolcai-medencében fekvő Csobánc hegyen található a Villa Tolnay Borház, ahol nemcsak a magyar színházi élet meghatározó alakjának, Tolnay Klárinak egykori villájában pihenhetünk meg, hanem izgalmas Villa Tolnay borokat is kóstolhatunk. Például a Tenger Cuvée-t, de náluk érdemes régebbi tételek után is érdeklődni, mert az idő és az érlelés jót tesz a Villa Tolnay nedűknek.

Szintén Csobáncon érdemes felkeresni Beöthy János pincészetét is, ő jelenleg két és fél hektáron készíti borait. Bár ha balatoni nedűről van szó, általában mindenki fehérborra gondol, érdemes megjegyeznem: mind a déli, mind az északi parton kiváló vörösek is készülnek. János például Magyarország legszebb pinot noir-jait tölti évről évre Pinot Grande név alatt a palackokba. Egy másik pincészet, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a Balatonra, a Szent Donát Birtok. Csopak legmagasabban fekvő pincészetének a tulajdonosa a közgazdász végzettségű Kovács Tamás, aki 2010 óta irányítja a szőlészeti munkákat. Amit nem szabad kihagyni náluk, az a kékfrankos, illetve az Endrédi Zoltán séf által a borokhoz komponált fogások. A kacskaringós hegyi útról lejőve szinte egyenesen a Jásdi Pincénél kötünk ki, egy újabb borászatnál, mely megérdemli a figyelmünket. A 2017-ben Borászok Borászává választott Jásdi István, ötvenévesen eladva vállalkozását, új életet kezdett Csopakon, ahol azóta is készíti az egyre kifinomultabb és izgalmasabb borait.

 

DÉL-BALATON

A talajszerkezetnek és az egyedi mikroklímának köszönhetően az itt készült borok gyümölcsösebbek, és a savstruktúrájuk is szelídebb. A 2006-ban Év Borásza díjjal kitüntetett Garamvári Vencel hosszú évek óta töretlen sikerrel készíti jól iható, gyümölcsös, zamatos pezsgőit. Aki szereti a pezsgőt, az tegyen egy látogatást a Balatonlellén található Garamvári Szőlőbirtokon, de a Bujdosó Pincészet is remek választás.

A Légli Szőlőbirtok vagy a Konyári Pincészet szintén közkedvelt úti cél a borrajongók körében, ahol szép fehér- és vörösborokat kóstolhatunk. Zárásként még egy tipp: Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök Étterem tulajdonosa valódi csodát művelt az elmúlt huszonöt évben a balatoni vendéglátással, így ide mindenképpen érdemes egy ízletes ebédre vagy vacsorára betérni.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink