Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Úton a daru, amely kiemeli a Hableányt a Duna fenekéről

Hírekfigyelo.hu

Szerda reggel elindult Komáromból, majd sikeresen át is haladt a komáromi vasúti híd alatt a Clark Ádám úszódaru, amellyel megpróbálhatják kiemelni a Dunából a Hableány roncsait – írja a hirado.hu

Ma is nagy erőkkel dolgoznak a búvárok, hogy emelőpontokat alakítsanak ki a Hableány hajóroncson. Ha sikerül sok ponton rögzíteni, 20-30 perc alatt is ki lehet emelni a hajót, ha minden optimális lesz hozzá. Ketté is törhet a teste mentés közben, mivel egy 70 éves hajóról van szó. A katasztrófa okozta károsodása nem ismert.

Ha kiemelték lehetséges, hogy maga is el tud hajózni, de ha nem, akkor uszályokkal viszik egy ellenőrzési pontra – mondta Joó Csaba az M1-en.

A Margit híd egyik pillérénél kialakított ponton hídon megjelentek katonák, TEK és katasztrófavédő szakemberek. A roncs felet végeznek méréseket, ha minden jól megy, ma is lemerülnek a búvárok – tudósított a Margit híd közeléből Joó Ferenc.

Az úszódaru kapitánya, Gyenei Gyula becslése szerint a Clark Ádám délután 3 órára – a tervezettnél korábban – ér az Újpesti vasúti hídhoz.

 A speciális úszódaru leengedett gémmel 50 m hosszú és 20 m széles, 2006-os átépítése óta 200 tonna teherbírású, ezzel a legnagyobb ilyen jármű Közép-Európában – tudósította a nézőket Prokl Violetta , az M1 helyszíni tudósítója.

A Clark Ádám útján az esztergomi Mária Valéria híd alatti átkelése lehet még problémás. Az úszódaru óránkénti 11-12 kilométeres sebességgel halad Budapest felé, addig nem kell kikötnie és a többi híd alatt könnyűnek ígérkezik az átjutása. Kissé emelkedett a Duna vízszintje az elmúlt pár órában, ami nem segíti a mentést – közölte az úszódarun utazó Joó Csaba, az M1 tudósítója.

 

Borítókép: A Clark Ádám úszódaru kiemeli a vízből a Margit híd felújítása során, a Duna medrében talált hajóroncs egyik részét. A 40 méter hosszú vízi járművet a Margitsziget és a budai rakpart között a rekonstrukciós munkák során, a mederkotrás, illetve a roncsmentesítés alkalmával találták a búvárok. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)