Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Szökj meg, harsogta Voltaire

HírekVégh Alpár Sándor

Elképesztő irodalma van a szökésnek. Nem a leghíresebbekre gondolok, az egyházalapítók, Mózes, Buddha, Jézus és Mohamed szökéseire. Azokéra inkább, akik nem ilyen magasztos módon próbálták menteni irhájukat és bőrüket.

 

Voltaire-nek azért volt szüksége erre, mert nem tudta, és nem is akarta visszafogni a tollát, a szájáról nem is beszélve. 

Ez volt az oka, hogy birtokot is úgy vásárolt Svájcban, hogy földjeit határok keresztezzék, melyeken, ha akar, jön, ha akar, megy.

És tényleg jönnie, meg mennie kellett, mert valamelyik európai uralkodónak folyton az útjában állt.

Nagy Frigyes meghívta Potsdamba, ellátta minden jóval, de a cinikus francia a száját nem foghatta be. Mi lett a mindenfelé emlegetett barátság vége? Voltaire pamfletjét olvasva, mely nevetségessé tette volna a porosz akadémiát, Frigyes így rivallt rá: „Láncra verethetném…”

Pedig milyen gyönyörűen indult minden… „Ha valaha is eljutok Franciaországba, először azt fogom kérdezni, hol találom Voltaire urat? A király, az Udvar, Versailles, Párizs, a szerelem, a különféle gyönyörűségek nem vonzanak. Egyedül Ön miatt kívánnék Franciaországba utazni”, írta Voltaire-nek a király. 

Három év sem telt el, s a filozófusnak pucolnia kellett, és nem véletlenül kiáltott nagyot, hogy mindenki hallja: „Szökj meg, ha jót akarsz magadnak – és a világnak…”

A francia kultúra rajongója volt Babel is, a káprázatos orosz novellista. Egyik legjobb írása, az Ébredés imádott városában, Odesszában játszódik, nem akárhogyan kezdődik: „Minden ismerősünk – legyen akár ügynök, boltos, bankhivatalnok vagy hajózási iroda alkalmazottja – zenére taníttatta gyermekeit. Atyáink, látván, hogy minden út bezárul előttük, kieszeltek egy lutrit, amelyet apró emberkék csontjaira építettek fel. Ez az őrület Odesszát minden egyéb városnál erősebben magával ragadta. S valóban, tíz év leforgása alatt a mi városunk szállította a csodagyerekeket a világ hangversenydobogóira. Odesszából került ki Misa Elman, Cimbaliszt, Gabrilovics, nálunk kezdte pályafutását Jasa Heifetz.”

A kis Babelt is elviszik Zagurszkijhoz, a csodagyerekgyároshoz, de a fiúnak más dolgok jártak az eszében. Egy idő után a kikötő felé kanyarodott inkább, ahol Trottiburg, az öreg matróz várta, s a köré gyűlt fiúkat folyamatosan hasznos tanácsokkal látta el. Ilyenekkel: „Gentlemanek, emlékezzenek a szavamra, a gyerekeket saját kezűleg kell csinálni.” A kis Babel lerakta a hegedűt a hullámtörő melletti homokzátonyra, és hallgatta a világ másik részéről hozott történeteket.

Egy nap persze kiderült, hogy nem jár hegedűórára. A mester maga jött el megtudakolni, miért nem látta három hónapja? A fiú rémülten menekült az árnyékszékre. Az apja az ajtót rángatva ordított: Tiszt vagyok, megölöm, vége… Éjfélkor már csak egyetlen szög tartotta a tolózárat. Akkor hívta ki a nénje, és vitte kézen fogva a nagyanyjához. „Keményen fogta a kezem, nehogy elszaladjak. Igaza volt. Szökésre gondoltam.”

Nem szívesen csupaszítottam le ezt a káprázatos írást, de meg kellett tennem, hogy kézbe véve érzékeljék: van, aki szökés nélkül képtelen rálelni a maga útjára. 

Van Lengyel Józsefnek egy keserű verse, a Gulagon írta: „Sok szép tájak vannak, / utak messze futnak, / vizek kanyarognak, / havak megújulnak, / havak megújulnak, / s a rabok csak mindig egy helyben maradnak.”      

Egy, kettő, egy, kettő, de haladás egy centi sem. Ilyenkor kell a vallásalapítók felé fordulni. Mi lett volna belőlük, ha maradnak? És mi lett volna belőlünk, ha maradnak?