Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Sargentini könnyei - egy freudi pillanat

HírekTallai Gábor

Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen,
Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen.
J. R. R. Tolkien

 

A politikában az irracionalitás életveszélyes. Ha ideológiai köntösben jelentkezik, pedig közveszélyesen életveszélyes. Közép- és Kelet-Európa nemzeti közösségei a XX. század folyamán többször is megtapasztalták, mit jelent, ha egy politikai irányzat fundamentalista alapokra helyezkedik. Ennek legárulkodóbb jele az „egyetlen igazság”, vagyis az igazság kizárólagos birtoklásának igénye. Az a pillanat, amikor Judith Sargentini képviselő asszony a jelentéséről szóló szavazás – számára kedvező – kimenetelén sírva fakadt, ikonikus és a lélektani értelmezés szempontjából freudi mélységű jelenet. A holland zöldpárti képviselő elvileg politikus, akinek a nézetkülönbségek feldolgozása hétköznapi gyakorlat (kellene hogy legyen). Reakciója azonban mást mutat: Sargentini szabadságharcosnak és áldozatnak tekinti magát. A nevetésben, a megkönnyebbülésben, a könnyekben megnyilatkozó önkéntelen reakció feltárják belső motivációit. A képviselőnő nem politikus, hanem elvakult hívő. Hívő, akinek szemernyi kétsége sincs afelől, hogy amit „feltárt”, amiről információt kapott/gyűjtött, amiért „küzdött”, az maga az „igazság”, amelynek „győzelme” hitének győzelme a „gonosz” felett. Európa keleti térfelén az efféle reakciók a diktatúrák áldozataira jellemzők, akik a régóta várt igazságszolgáltatás mennyei pillanatában élik meg igazságuk felszabadító manifesztációját. Nagy pillanat ez, nem vitás, és a náci vagy a kommunista diktatúra áldozatai tekintetében sajnos elég ritka.

Ami 2018. szeptember 11-én az Európai Parlamentben történt ugyanakkor József Attila-i ihletettségű is, mert „a törvény szövedéke /tényleg/ mindig fölfeslik valahol.” A holland képviselőnő és sok-sok társa harminc évvel a Vasfüggöny leomlása után is dichotomikusan érzékeli az európai viszonyokat, azaz vannak az igazak és vannak a hamisak. Vannak a jók és vannak a gonoszok. Vannak a haladók és vannak a maradiak. Vannak a demokratikus erők és vannak a diktatúra sötét erői. Vannak a nemes posztnacionalitás hívei és a fasizmus bűzét árasztó nacionalizmus képviselői. Aki így szemléli a világot, persze nem sokban különbözik egy Sith lovagtól, ahogy Obi-Wan Kenobi (Star Wars) fogalmaz a nagy filmeposzban: „only a Sith deals in absolutes” („csak egy Sith tárgyal végletekben”).

A végletekkel operáló Sargentini-jelentés amúgy a következőképpen készült: a képviselő asszony egyedül elutazott Magyarországra (no motozás, no macera), szabadon beszélgetett, gyűjtött információkat, sétált Pesten és Budán és mindenhol, ahol kedve tartotta (semmi észak-koreai rendőri full contact stb.). Kritikus kérdéseivel nem kereste a kormány tagjait, a választott képviselet embereit, illetve bejelentkezés és előzetes kapcsolatfelvétel nélkül, tehát provokatív szándékkal sétált be egy minisztériumba. Mivel magyarul nem tud, nyilván tolmácsokkal és/vagy angol nyelven beszélőkkel (gondolom, kizárólag rokonszenves ellenzékiekkel) érintkezett, miközben magyar folyóiratokat, online felületeket nem olvasott, és így irányított forrásgyűjtéssel kapott igazolást prekoncepcióira. A prekoncepcióval, jelzem semmi bajom, az minden szellemi útkeresés egészséges alapja, ha végül koncepcióvá finomul. De a finomodásra remény sem volt, hiszen a fundamentalista hitek képviselői nem mérlegelhetnek, az esetleges ellentmondások gondolatbűnhöz vezetnének, tehát kerülendők.

Más szavakkal: Judith Sargentini és társainak kirobbanó érzésvihara megmutatta korszellemünk jellemző vonását. Az EU politikai elitjének nagy része nem hisz a demokrácia erejében, nem tud különbséget tenni diktatúra és demokrácia között. Saját világnézetét és a belőle fakadó jogértelmezést megsemmisítő kizárólagossággal helyezi más világnézetek és jogértelmezések fölé, miközben a választók körében amúgy egyre sikeresebb politikai ellenfeleire „legyőzhetetlen ellenségként” tekint. Ez utóbbi szemlélet alapozza meg az áldozati státuszt, így a 2018. szeptember 11-i szavazás eredménye – függetlenül az Európai Uniót ért valódi kihívásoktól – nem csupán egy (furcsa) szavazás eredménye, hanem valójában „igazságtétel”, a fundamentalista hittételek diadala Sargentini számára. Lenin nem a kedvencem, de a hasznos hülyékre vonatkozó passzusa örökérvényűnek tűnik. Aki 2018-ban a közép-európai nemzetek büszkeségét, ezek függetlenségét és demokratikus keretek között meghozott döntéseit a kapukon kopogtató diktatúra jeleként értelmezi, az még mindig foglya a XX. századnak.

Sargentini könnyei egy fundamentalista hit fáradt élharcosának könnyei, aki akkor és ott „az egyetlen létező igazság” győzelmét élte meg. Ha Hegelnek igaza van, és minden eszme kétszer mutatja meg magát a történelemben, egyszer kezdeményként, majd másodszor teljes valójában, elég nagy bajban vagyunk. A XX. századi diktatúrák ugyanis elsősorban erőt igyekeztek mutatni. A most kibontakozó totalitás másképpen operál. A jóság és az áldozati szerep álarca mögé bújva tagadja a valóságot, hogy lehetetlenné tegye az ellenállást. Gyilkos kombó ez, remélem túléljük.