Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Ötödik sebességben a magyar gazdaság

HírekSzajlai Csaba

A KSH az előzetes – már eddig is rekordot jelentő növekedési adatát – felfelé módosította, így a hazai GDP 2018 negyedik negyedévében 5,1 százalékkal bővült éves bázison. Az éves gazdasági teljesítmény pedig 4,9 százalékos volt.  

A kedvező szám mögött ugyanakkor jelentős egyensúlytalanság húzódik meg. A felhasználási oldalt nézve a legfőbb húzóerő a belföldi felhasználás maradt: ez önmagában 6,8 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez, elsősorban a beruházások rendkívül dinamikus növekedése nyomán - fejtette ki lapunknak Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője.

Hozzátette: az importtól jelentősen elmaradó exportteljesítmény hatására a nettó export a GDP-növekedést 1,7 százalékponttal mérsékelte.

A termelési oldalon nem látunk érdemi meglepetést, hiszen a szolgáltatószektor maradt a legfőbb hozzájáruló, bár itt is érzékelhető egyfajta dinamikavesztés. Az építőipari boom hatására a csekély súlyú ágazat közel egy százalékpontot adott hozzá a növekedéshez. A gazdaság fehéredésének szerepe is jól érzékelhető az adatokban, hiszen a kormányzati jövedelmet reprezentáló termékadók és -támogatások sora 0,8 százalékponttal emelte a gazdaság növekedési ütemét - hangsúlyozta a közgazdász.

A szakértő végezetül úgy fogalmazott: előre tekintve úgy látjuk, hogy a belső és külső teljesítmény között fennálló egyensúlytalanság a következő években is fennmaradhat, bár annak mérséklődésére számítunk. A belépő új export kapacitások, valamint a lanyhuló belső kereslet a mérséklődő importon keresztül együttesen segíthet csökkenteni a nettó export negatív hatását. Az idei költségvetési stimulus (családvédelmi akcióterv) ellenére úgy látjuk, hogy a 2018-as évben mért rekord magas 4,9 százalék után idén 4, jövőre 3 százalékkal növekedhet a GDP.

Borítófotó: Binu Omanakkuttan, Dreamstime