Hirdetés átugrása →
Bezár ×

“Okosan a pénzzel!” - honlap indult az alapvető pénzügyi ismeretekről

Hírekfigyelo.hu

Az internetes oldalt Balogh László pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár mutatta be, aki elmondta: a kormány kiemelt szándéka, hogy támogassa a megalapozott pénzügyi döntésekhez elengedhetetlen lakossági ismeretek fejlesztését.

Az “Okosan a pénzzel” egyszerűen kezelhető, közérthető és áttekinthető oldal, ami hatékony segítséget nyújt a mindennapijainkat érintő pénzügyi kérdésekben - hangsúlyozta Balogh László a honlap bemutatásakor a Pénzügyminisztérium közleménye szerint.

A Pénzügyminisztérium saját fejlesztésű honlapja a közigazgatás területén egyedülállónak számít, hiszen egy ilyen egységes, releváns pénzügyi információkat tartalmazó felület hiánypótlónak számít – jelentette ki Balogh László.

Kiemelte: az oldal felépítése teljes mértékben felhasználóbarát, amely így minden korosztály számára biztosítani tudja a szükséges ismereteket. A szakmai tartalom kialakításában a lakosság pénzügyi tudatosságát fejlesztő kormányzati stratégia együttműködő partnerei vettek részt, többek között a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Államkincstár, az Állami Számvevőszék, illetve az oktatásért és az innovációért felelős minisztériumok. A szektor számos érdekképviseleti szerve ugyancsak közreműködött, hogy változatos témakörökben legyenek elérhetőek információs és segédanyagok, rövid magyarázó videók.

A Pénzügyminisztérium tájékoztatója szerint a helyettes államtitkár arra is kitért: nemzetközi és hazai felmérések is egyöntetűen azt mutatják, hogy a lakosság csupán kis része van tisztában az alapvető pénzügyi fogalmakkal, kevésbé tájékozottak a hitelfeltételek útvesztőiben, valamint az elérhető banki szolgáltatásokkal kapcsolatban.


Balogh László pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár

Rámutatott: beszédes adat az is, hogy a magyar háztartásoknak csak az ötöde készít rendszeres kiadásairól és bevételeiről családi költségvetést. A szaktárca ezen a téren is igyekszik segítséget nyújtani, a weboldalon ugyanis – a különféle megtakarítási formák bemutatása mellett – egy kalkulátorral könnyen és gyorsan elkészíthető a háztartás éves költségvetése.

Kevesen tudják azt is, hogy a pénzügyi termékek összehasonlítása révén ki tudjuk választani az egyénileg legmegfelelőbbet, és így komoly összegeket lehet megtakarítani. A fiatalabb korosztályok is nyugodtan böngészhetnek, hiszen a játékok és tesztek mellett rövidfilmek segítenek az ismeretek elsajátításában – tette hozzá Balogh.

A honlap a http://www.okosanapenzzel.hu/ címen érhető el.

 
 
Borítófotó: PuzzlePix / Kineticimagery, Dreamstime.com