Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Négy milliárd forintból háromszorozza meg kapacitását a hazai sütőipar egyik legnagyobb cége

Hírekfigyelo.hu/MTI

Eddigi sütőipari kapacitását megháromszorozva, több mint 4 milliárd forintból épít új üzemcsarnokot Zalaegerszegen a Zalaco Zrt.

A vállalat egyedi kormánydöntésen alapuló 836 millió forintos támogatásnak köszönhetően mintegy 4 milliárd forintból fejleszti mindkét zalaegerszegi telephelyét összesen 2.500 négyzetméteren és új, 1.500 négyzetméteres raktárt épít. Jelenleg 556 dolgozót foglalkoztatnak és vállalták, hogy 2020-ig újabb 150 munkahelyet hoznak létre, így 700 fölé emelkedhet majd az alkalmazottak száma. Az eseményen ünnepi beszédet mondott Zsigó Róbert az Agárminisztérium államtitkára, Vígh László a térség országgyűlési képviselője, Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere, valamint Berta László a Zalaco vezérigazgatója.

A magyar kormánynak kiemelten fontos a gazdaság élénkítése és a munkahelyteremtés. A Zalaco ezzel a fejlesztésével mindkét célt erősíti és örömünkre szolgál, hogy mi támogathatjuk az ilyen vállalkozásokat – hangsúlyozta az agrártárca államtitkára. Mint elmondta: A szakágazat nyeresége folyamatosan nő, az elmúlt öt évben megduplázódott. A sütőipar szerkezetét az jellemzi, hogy a vállalatok mindössze 5,7 százaléka tartozik a közepes vagy nagyvállalatok közé. A három nagyvállalat egyike épp a Zalaco Zrt. a több mint 500 foglalkoztatottal.

Zsigó Róbert rámutatott, hogy a folyamatosan bővülő sütőipari termékek választéka, valamint a különböző táplálkozási/egészségügyi igények a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása felé terelik a szereplőket. Ennek megfelelően ma 140-150 féle kenyér és mintegy 500 féle péksütemény szerepel a választékban.

Az agártárca államtitkára emlékeztetett: ilyen mértékű bővülésre a szabályozásnak is válaszolnia kellett, így 2017-ben új sütőipari szabályozás lépett hatályba a Magyar Élelmiszerkönyvben. Ebben több új termék leírása is megtalálható, mint pl. a Graham kenyér, a Teljes kiőrlésű kenyér, vagy a Tönkölybúza kenyér. A lisztkeverékből készített kenyerek esetében pedig rögzítették a keveréket képező lisztek pontos arányát és több termék esetében a korábbi szabályozáshoz képest új arányokat határoztak meg.

Zsigó Róbert leszögezte, hogy az előírások mellett kiemelten fontos a magasabb minőségi követelmények megfogalmazása és a hagyományos magyar termékek népszerűsítése is, ezért a Magyar Élelmiszerkönyvi előírások 2009-től folyamatosan egészülnek ki egy úgynevezett második vagy emelt szinttel, mint például a Magyar Élelmiszerkönyv 2-103 számú „Megkülönböztető minőségi jelöléssel ellátott sütőipari termékek” irányelve.