Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Négy alkalom, amikor Tarlós István helyretette Horváth Csabát

HírekVizvári Soma

Most, hogy Horváth Csaba, a fővárosi szocialisták örök reménysége ismét elbukott - ez alkalommal egy előválasztásig jutott -, úgy gondoltuk, összeszedünk pár emlékezetes momentumot Tarlós István és MSZP-s ellenfele régi háborújából. Ami mellesleg kívülről inkább úgy nézett ki, mint amikor a nagyobb testvér megragadja öccse kezeit és azzal oszt ki sallereket.

 

Lezárult a Karácsony Gergely által sikerként elkönyvelt fővárosi előválasztás, amelyen a választásra jogosult budapestiek kevesebb mint 2,5 százaléka vett részt, és amelyen Horváth Csaba maradt alul. Nehéz volt megjósolni, mi lesz a kimenetele az izgalmas, "gigászok" közt folyó küzdelemnek, ugyanis Karácsony “f*sznak hagytam magam rábeszélni a miniszterelnök-jelöltségre” Gergelyt sem a folyamatos diadalokra kárhoztatja a sors. Igaz, ő legalább Zuglót behúzta legutóbb, talán ez szólhatott mellette Horváth Csabával szemben. Meg persze az is, hogy nem akart dunagutat építeni, nem ígért ingyen tömegközlekedést, és nem égett be, amikor azt akarta elhitetni a budapesti polgárral, hogy rosszul működik a 3-as metró pótlása, miközben még az ellenzéki ATV riportere se hitt neki. Mert Horváth ezeket mind bejátszotta.

Tarlós István már el is mondta a véleményét az előválasztási hercehurcáról: „az történt, hogy lejátszottak az MSZP-ben és két kis pártban egy házi mérkőzést. A nézőszám a számokat tekintve szerény volt, a budapesti választók 2,4 százaléka járult az urnákhoz".

Hozzátette: „Horváth Csabán keresztül már nem először, ismét az MSZP-t alázták meg".

Ahogy Tarlós sem először tette helyre “ősi riválisát”. Nézzünk ezekből párat!

Ön egy kelekótya paprikajancsi

“Nézze Horváth! Az én szememben ön egy kelekótya paprikajancsi” - így reagált a főpolgármester a fővárosi közgyűlésben, amikor Horváth Csaba azt akarta elérni, hogy népszavazást írjanak ki a 3-as metró teljes értékű akadálymentesítéséről, ami egy tökéletesen szakmai kérdés. Ráadásul Tarlós akkoriban ki is fejtette, lesz teljes értékű akadálymentesítés, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden megállóban liftet építenek, de lesz rá más megoldás. Az ellenzékiek mégis azzal heccelték a választókat, hogy a 3-as metró felújítása során nem fognak minden megállót teljesen akadálymentesíteni.

“Lökdösődsz?”

Nem, ez egyáltalán nem mostanság történt. Egy 2013-as esetről van szó, ami nem összekeverendő Szél Bernadett “Lökődnek, há’ lökődnek!” című performansszával, ámbár mindig érdekfeszítő fellelni a decemberi, összellenzéki bohóckodás előképeit.

Tehát 2013-at írtunk, amikor Horváth egy ülés előtt egy könyvet akart átadni Tarlósnak, meglehetősen provokatív módon, üzenetként szánva azt a főpolgármesternek. Mire Tarlós megpróbálta kikerülni a frusztrált MSZP-s politikust, aki jó baloldaliként rögtön áldozati szerepbe varázsolta magát, és erőltetett boci szemekkel azt kérdezte: “Lökdösődsz?”, miután olyan csúnyán “meglökődték”, mint Szél Bernadettet, megpróbálta még egyszer átadni azt a bizonyos könyvet, de Tarlós egy legyintéssel elintézte a dolgot és ment tovább.

Korlátolt fickó

Szintén 2013-ban történt, hogy egy Horváth-féle erőtlen próbálkozás után Tarlósnak ismét lehetősége nyílt arra, hogy kifejezze, mennyire veszi komolyan ellenfelét. Horváth az idő tájt tartott egy sajtótájékoztatót, amelyen arról beszélt, hogy Budapest egy kifosztott város, a város vezetői pedig Orbán Viktor bábjai. Majd egy virtuális fekete könyvet is bemutatott, amely a városvezetés általa vélt hibáit taglalta.

Tarlós erre egy közepesen hosszú Facebook-bejegyzésben reagált de a lényege mégiscsak az elején volt: “Az a személyes véleményem, hogy Horváth Csaba rendkívül korlátolt fickó, aki több ízben feltűnően igazolta már, hogy rendszerint felejthetetlen ostobaságokat beszél, amikből aztán nem tud visszajönni” - írta a főpolgármester. Ugye-ugye, az a dunagút, meg a többi nagyon nem kellett volna…

Majd mikor megkérdezték Tarlóst egy sajtótájékoztatón, miért fogalmazott ilyen keményen, a főpolgármester úgy válaszolt: mi ebben a bunkóság? Az, hogy Horváth korlátolt, ténybeli kérdés.

A rinocéroszok intelligenciaszintjét azért már eléri Horváthé Tarlós szerint

A 2016-os év végén a fővárosi szocialisták olyan vitanapot kezdeményeztek a közgyűlésben, amely állításuk szerint az elmúlt tíz év visszásságainak kibeszélésére lett volna hivatott. Ami érdekes, hiszen Tarlós István akkor még csak hat éve vezette a várost. A megszokott vitriolos válasz nem maradt el: „Ne akarjon olyan vitanapot rendezni, ahol megpróbálják összemosni a »maguk disznóságait« az utóbbi hat évben történtekkel” – mondta Horváth Csabának a főpolgármester.

Tarlós István úgy fogalmazott, hogy a szocialista politikus összevissza hazudozik, csúsztat, nevetségessé teszi magát, és megítélése szerint Horváth Csaba intelligenciakvóciense nagyjából egyenértékű egy rinocéroszéval.

Húzhatnánk a szánkat persze, hogy Tarlós miért volt mindig ilyen nyers “vetélytársával” szemben, de amióta Horváth kibújt Demszky árnyéka alól (ahol főpolgármester-helyettesként szolgált) rendre önként és dalolva fut bele a pofonerdőbe. Így aztán komoly ember nem igen tehet mást, ha nem akar maga is arcvesztés áldozatává válni, mint hogy Horváthot a saját helyiértékén kezeli.