Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Mit keressen az ember?

HírekVégh Alpár Sándor

Ernst Jünger, a német író már úrfi korában jelezte, hogy esze ágában sincs mások által kitaposott úton haladni. Majd ő tapos magának sajátot. Komolyan beszélt. Azzal kezdte, hogy 1912-ben, tizennyolc évesen elszökött hazulról, hogy beállhasson az idegenlégióba. Azonnal megbánta hebehurgya lépését. Üzent gyógyszerész apjának, az ment rögtön, vitt pénzt magával, és kiváltotta a lázas homlokú fiút.

Nyilván rendben folytatódtak volna a dolgok, de kitört az első világháború, és Jünger látni és tudni akarta annak természetét. Nem érdekelték mások tapasztalatai. A maga bőrét vitte a vásárra, amit ki is lyuggahattak volna.

Hogy a harcok egyetlen mozzanatát se szalassza el, puskáján, egyenruháján és sisakján kívül fölszerelte magát noteszekkel, és írószerszámokkal, hogy följegyezhessen minden részletet. Föl is jegyzett. Tizennégyszer sebesült meg, hétszer súlyosan – mintha testével a noteszeket védte volna. Nem is tett bennük kárt ellenséges golyó. Apja javaslatára rendszerezte őket, és 1920-ben meg is jelent az Acélzivatarban, a mindmáig legjobbnak mondott frontregény.

Telt-múlt az idő, Jünger valamelyest szimpatizált a nácikkal, de finnyás lévén nem tetszett neki bárdolatlanságuk, ezért arrébb lépett. Olyan határozottan, hogy Göbbels bosszúból betiltotta egyik könyvét, ám hogy, hogy nem, 1940-ben újra egyenruha van rajta, és százada élén, lóháton vonul be a Wehrmacht által elfoglalt Párizsba.

Furcsa megszálló volt. Idejét a Ritz szállóban olyan francia urak társaságában töltötte, mint Cocteau, Braque vagy Picasso – a liberális irodalmárok ezért sem tudnak mit kezdeni Jüngerrel. De most nem az ő zavaruk van célkeresztben: az egészségipar és az életmódreform jeleseinek tusakodása a témánk. Izgalmas harc, de hogy kerül ebbe egy író, aki nem éppen szelíd módját gyakorolta a harcnak?

Mielőtt próbálnánk választ adni a kérdésre, jeleznünk kell, hogy Ernst Jünger 102 évet élt, s nemcsak írásainak módja volt más. Életmódja legalább annyira. A napot hideg kádfürdővel kezdte, s ezt akkor is megtette, ha a hőmérséklet nem emelkedett 10 fok fölé. Utána megtörülközött, melegítőbe bújt, elővette az ugrókötelet, és szökdelni kezdett. Meg se állt százig, ami száz évesen szerfölött jó teljesítmény. Utána következett a reggeli – a vegetáriánusok jobb, ha nem figyelnek ide – minden nap ugyanaz: véres hurka. Amikor végzett, erdei sétára indult. A déli harangszó sem zökkentette ki, Jünger ugyanis soha nem ebédelt. Amikor mások a gőzölgő levest kanalazták, ő rovargyűjteményét rendezte. Nem akármilyen gyűjtemény volt az övé. Harmincezer tételből állt, többek között ez az oka, hogy szakmai körökben megbecsült entomológus volt. Kemény férfi volt, nyári passzióját mégis megmosolyogták a szomszédai – szeretett szappanbuborékot fújni…

Luigi Cornaro, a velencei nemes ugyanúgy 102 évet élt, mint Jünger, ami kicsapongó életmódja mellett kész csoda volt. Az orvosok szerint negyvenéves korában már csak pár hete volt hátra, de Cornaro halálát senki nem akarta: legokosabb tagja volt a velencei püspökségnek.

Odahívták hát a salernoi orvosi iskola a természetes gyógymód professzorát. Sikerült rábeszélnie Cornarot, hogy változtasson gondolkodási és étkezési szokásain. Attól fogva naponta csupán 34 deka ennivalót és fél liter folyadékot – abból két deci bort – vehetett magához.

Mindezt tőle magától tudjuk. Ugyanis leírta mindezt. A kérdés, melyik út az igazi? Jüngeré, aki véres hurkát reggelizett, vagy Cornaroé, akinek a szolgája dekára kimért mindent, és attól nem térhetett el, ha jót akart magának. Meg kéne kérdezni a tévéreklámok kiagyalóit, akiknek mindenre van kenőcsük, van pirulájuk. Bekapod egy korty vízzel, vagy bekened vele fájós derekadat, és pár perc múlva olyan leszel, mint egy atléta.

Én tudok jobbat. Egy gyönyörű szufi film, a Bab’Aziz mottóját: „Annyi út vezet Istenhez, ahány ember él a földön”, de kinek-kinek meg kell találni a magáét, nem feledve, hogy keresés közben a hangsúly Istenen van!  

Borítókép: Ernst Jünger írógépe, Wikipdia