Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Megbukhat a szocialista Nicolás Maduro Venezuelában

HírekDeák Dániel

Legkevesebb 13-an haltak meg Venezuelában a kormányellenes tüntetéseken. Az Egyesült Államok külügyminisztere közölte: országa diplomáciai kapcsolatait Venezuelával Juan Guaido ideiglenes államfő kormánya révén kívánják fenntartani, Maduro elnököt már nem tekintik az ország vezetőjének. Az EU szerint azonnali hatállyal meg kell kezdeni a szabad és hiteles választásokhoz vezető politikai folyamatot a belpolitikai válságba süllyedt Venezuelában.

A szociális konfliktusok elemzésével foglalkozó szervezet Twitter-üzenetében adott hírt 13 halálos áldozatról, hangsúlyozva, hogy csak azokat a halottakat vette számba, akiket azonosítottak. Az összegzésből kiderül, hogy három ember caracasi, a többiek vidéki városokban tartott tüntetéseken haltak meg. 

A Pitazo hírportál úgy tudja, hogy a halottak száma meghaladja a 16-ot. Szerdán százezrek vonultak utcára Venezuela több nagyvárosában, követelve Nicolás Maduro államfő lemondását, valamint azt, hogy az ellenzéki többségű parlament elnökét, Juan Guaidót nevezzék ki elnöknek. A tüntetők sokfelé összetűztek a rendőrökkel. A korábbi hírek négy halottról szóltak.

Fokozódik a belpolitikai válság Venezuelában

Az országos megmozdulást Juan Guaidó házelnök kezdeményezte. A tiltakozáson Guaidó Venezuela ideiglenes elnökévé nyilvánította magát, amit Nicolás Maduro államcsínynek minősített. Az Egyesült Államok, Kanada és a latin-amerikai országok zöme Guaidót elismerte ideiglenes államfőnek. 

Az AFP hírügynökség beszámolt arról, hogy szerdán Panamában a Ferenc pápát szállító gépkocsi alá vetette magát egy ismeretlen férfi, venezuelai zászlóval a kezében.

Több százezren vonultak utcára Venezuelában

Átverekedett a rendőrkordonon, és egyenesen a gépkocsi elé futott. A sofőr elrántotta balra a kormányt, elkerülendő a gázolást. A férfi ellen nem történt kényszerintézkedés, visszatérhetett a hívők tömegébe.

Washington nem fogadja el diplomatái kiutasítását

Washington nem fogadja el diplomatái kiutasítását Nicolás Maduro venezuelai elnöktől - közölte szerdán este kiadott újabb közleményében Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. 

"Az Egyesült Államoknak diplomáciai kapcsolatai vannak Venezuelával és kapcsolatainkat Juan Guaido ideiglenes államfő kormánya révén fenn kívánjuk tartani" - fogalmazott az amerikai diplomácia irányítója. Hozzáfűzte, hogy Juan Guaido a caracasi amerikai nagykövetséget maradásra kérte.

Mike Pompeo leszögezte: "az Egyesült Államok nem ismeri el a Maduro-rezsimet Venezuela kormányaként. Ennek megfelelően az Egyesült Államok nem véli úgy, hogy a volt elnöknek megvan a törvényes hatalma a diplomáciai kapcsolatok megszakításához".

Juan Guaido, az ellenzéki többségű parlament elnöke szerdán nyilvánította magát a dél-amerikai ország ideiglenes elnökévé, jelképesen esküt is tett, átmeneti kormány létrehozását és szabad választásokat ígért. A 35 éves politikust az Egyesült Államok - más országokkal együtt - elismerte Venezuelaideiglenes elnökeként, Nicolás Maduro azonban államcsínyt emlegetett és bejelentette az Egyesült Államokhoz fűződő diplomáciai kapcsolatok megszakítását. Egyidejűleg kiutasította a caracasi amerikai nagykövetség munkatársait az országból, 72 órát adva nekik a távozásra.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter 

Az amerikai külügyminiszter arra kérte a venezuelai katonai és biztonsági erőket, hogy "továbbra is védjenek meg" minden venéz állampolgárt, csakúgy, mint az Egyesült Államok és más országok Venezuelában lévő állampolgárait. "Mindenekelőtt arra szólítunk fel, hogy tartózkodjék azoktól az intézkedésektől, amelyek nem egyeztethetők össze a diplomataközösség sérthetetlenségével és kiváltságaival" - fogalmazott Pompeo.

"Az Egyesült Államok meghozza majd a megfelelő szankciókat mindenki ellen, aki felelőssé tehető külképviseletünk és személyzete biztonságának veszélybe sodrásáért" - hangsúlyozta az amerikai tárcavezető.

Donald Trump elnök még szerdán délután a Fehér Házban újságírói kérdésre válaszolva közölte: az amerikai kormány nem tervezi, hogy beavatkozik Venezuelában, de - mint fogalmazott - minden lehetőséggel számol.

Az EU szabad választásokat követel

Azonnali hatállyal meg kell kezdeni a szabad és hiteles választásokhoz vezető politikai folyamatot a belpolitikai válságba süllyedt Venezuelában - szólított fel szerdán az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, miután Juan Guaidó, az ellenzéki többségű caracasi parlament elnöke ideiglenes államfővé nyilvánította magát.

Federica Mogherini leszögezte, hogy az EU teljes mértékben támogatja a demokratikusan megválasztott parlamentet, amelynek hatáskörét helyre kell állítani és tiszteletben kell tartani.

"A mai napon a venezuelai nép határozottan demokráciát követelt, valamint annak a lehetőségét, hogy szabadon dönthessenek a sorsukról. Ezeket a hangokat nem lehet figyelmen kívül hagyni" - hangsúlyozta közleményében a főképviselő.

Hozzátette: az Európai Unió és tagállamai továbbra is készek segítséget nyújtani a demokrácia és a jogállamiság venezuelai helyreállításában.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke eközben azt írta a Twitteren, hogy Európa remélhetőleg egységesen támogatni fogja a demokratikus erőket. "Nicolás Maduro hivatalban lévő elnökkel ellentétben a parlament, és benne Juan Guaidó demokratikus felhatalmazással bír a lakosság részéről" - közölte.

Az Egyesült Államok mellett a latin-amerikai országok többsége is szinte azonnal elismerte az ideiglenes venezuelai elnököt.