Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Még a börtönben is a csaláson járt az esze az elítélt férfinak

Hírekfigyelo.hu/MTI

Vádat emeltek egy fogvatartott ellen, aki egy nyeremény ígéretével összességében mintegy 1,4 millió forintot csalt ki csaknem ötven embertől telefonon, a megszerzett pénzt pedig szerencsejátékokra fordította - tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc közölte, a jogerős szabadságvesztés büntetését töltő vádlottat 47 rendbeli, különös visszaesőként elkövetett csalással, őt segítő négy hozzátartozóját, ismerősét pedig folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével vádolják.   

A vádirat szerint a férfi fogvatartott társaitól eltanulta a módszert, miként lehet átalakítani a nekik kiosztott mobiltelefonokat úgy, hogy a számukra engedélyezetteken kívül más számokat is hívni lehessen. Ezt követően több SIM-kártyát is eljuttattak hozzá, ő pedig a kikódolt telefonokkal 2016 áprilisa és októbere között számára ismeretlen embereket hívott fel azért, hogy tőlük egy nemlétező nyeremény ígéretével pénzt csaljon ki.    

A férfi egy mobilszolgáltató alkalmazottjának adta ki magát, és közölte a sértettekkel, hogy egy nyereményjátékon 150 ezer forintot nyertek. Azt mondta nekik, a nyereményhez úgy tudnak hozzájutni, ha a lehető legrövidebb időn belül egy bankautomatánál a bankkártyájukat használva beütik az általa megadott kódokat. A sértettek azonban a fogvatartott által használt mobiltelefonszám egyenlegét töltötték fel. A vádlott csaknem ötven sértettnek okozott 5 ezer és 270 ezer forint közötti kárt.   

A férfi megtudta, hogy ha az általa használt hívószámokat regisztrálja egy szolgáltatónál, akkor a csalásból származó pénzt szerencsejátékra is fordíthatja. A folyamatos, kis összegű játékok esetén a nyerési esély jelentős volt, a megjátszott tételek 30-50 százalékát nyerhette vissza hosszú távon. A nyereményeket általa megadott bankszámlákra utaltatta, amelyeket ismerősei, hozzátartozói nyitottak meg. Ők segítettek a megszerzett mintegy 1,4 millió forint eredetét is eltitkolni.

Borítófotó: Illusztráció - Fogvatartottak néznek ki a zárka ablakán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézetében Szirmabesenyőn (MTI Fotó: Vajda János)