Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Kormányszóvivő: tájékoztató kampányt indít a kormány a brüsszeli bevándorláspárti tervekről

Hírekfigyelo.hu/MTI

A kormány tájékoztató akciót indít a bevándorlást ösztönző brüsszeli tervekről - közölte a kormányszóvivő pénteken Budapesten újságírókkal.

Hollik István kifejtette: minden magyar embernek joga van tudni, melyek azok a javaslatok, amelyek alapjaiban veszélyeztetik Magyarország biztonságát.

Hozzátette: az eddigiekhez hasonló elemekből álló, a napokban induló akcióval szeretnének minden magyar polgárt elérni.

A kormányszóvivő kiemelte: az akcióra azért van szükség, mert miközben a magyar emberek már sokféleképpen kifejezték, hogy nem kérnek a migrációból, Brüsszelben még mindig erőltetik az ezt támogató terveket.

Továbbra is erőltetik a betelepítési kvótát, az a céljuk, hogy gyengítsék a tagországok határvédelmi jogait, a pénzzel feltöltött migránskártyán túl migránsvízumot is be akarnak vezetni. Ez utóbbit az Európai Parlament már el is fogadta - mondta Hollik István.

Kitért arra is, hogy emellett több pénzt akarnak adni a brüsszeli elképzelések alapján a bevándorlást támogató szervezeteknek, miközben csökkentenék a migrációt ellenző országok pénzügyi támogatását, ezzel is büntetve ezeket az államokat.

A kormánynak az az álláspontja, hogy ezek a tervek súlyosan veszélyeztetik Magyarország biztonságát, "megvalósulásukkal hazánk is bevándorlóországgá válna" - fogalmazott a kormányszóvivő.

Borítófotó: Hollik István kormányszóvivő a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel közösen tartott Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2019. január 24-én.
MTI/Máthé Zoltán