Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Kinek a feladata a kultúra finanszírozása?

HírekKiss Adorján

Az idei esztendőben beszéltek talán a legtöbbet a kultúráról politikai kontextusban a döntéshozók, s a mostani esztendőben kapták a legtöbb felületet a kulturális élet szereplői. Az érintett terület rendkívül összetett, ám a legvitatottabb kérdés még mindig a finanszírozásé. Erről vitatkozott L. Simon László fideszes képviselő, a parlament Kulturális Bizottságának alelnöke és Inkei Péter kultúrakutató az Örökség Kultúrpolitikai Intézet vitaestjén.

Arra a felvetésre, hogy be kell-e hatolnia az államnak a kultúrába, akár a finanszírozás terén is, hasonló válaszok születtek, csak más-más megközelítésből.

Inkei Péter úgy vélte, hogy Európa nyugati és keleti fele között különbséget fedezhetünk fel ebből a szempontból: a kultúrakutató véleménye szerint az első világháború okozta összeomlás miatt sokkal nagyobb teher hárult az államra a kulturális élet finanszírozását tekintve, mint a nyugati országok vezetőire.

L. Simon László egyetértett, ám hozzátette: a magyar, mint kulturális közösség létszámát tekintve kicsi, így az állam szerepe is eltér. A politikus szerint az államnak kötelessége finanszíroznia a kulturális életet, s ez igaz az állami szervekre és az önkormányzatokra is. Véleménye szerint a húszas években az állam felismerte, hogy a kultúrpolitika kiváló eszköz lehet a revizionista elképzelések megvalósítására, ezért is támogatták azt ilyen mértékben Klebersberg Kunoék. Inkei megjegyezte: akkoriban a kultúrpolitika a nemzetpolitika részét képezte.

L. Simon beszédében megragadta a kultúrpolitikusi szerepkör legnagyobb nehézségét: elismerni azt, ami a személyes ízlésünkkel nem egyezik, elismerni, hogy a teljesítmény mögött munka található, akkor is, ha számunkra az nem tetszik. Ez a feladat nehézsége és szépsége a konzervatív politikus szerint. Az elmúlt négy évben a kultúrafogyasztás pozitívan alakult, nincs baj - fogalmazott a kultúrpolitikus.

A kultúra finanszírozása hazánkban ma nagyrészt az állami szerepvállalásnak köszönhető, a gazdasági szereplők a TAO-n keresztül nem a saját pénzükből támogatják a színházakat vagy a nyomdákat, hanem abból az összegből, ami az államot illetné meg. Ez vezetett talán ahhoz, hogy nincs ma Magyarországon magánmecénatúra – jutottak erre a megállapításra a felek. L. Simon László szerint az előadóművészeknek „nem a tao-t kéne siratniuk, hanem a 27 százalékos áfa 5 százalékosra csökkentéséért kéne cselekedniük." A kultúrpolitikus kijelentette: eltörölné az ingyenes múzeumi belépőt, mert az inkább árt ezeknek a kulturális intézményeknek. Inkei Péter egyetértett, hogy az adópolitika a leghatékonyabb eszköz a kultúra támogatására, bár hozzátette: nem a politikának és a politikusoknak kell meghatároznia, hogy mi a minőség.

Vita a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) működésével kapcsolatban bontakozott ki. A fideszes képviselő úgy látja: ilyen formában nem működhet tovább az NKA, mivel a döntések nem mindig szakmai alapon történnek. Inkei úgy reagált, hogy az NKA fölött nem járt el az idő.

L. Simon László szerint kis ország vagyunk, így igazán csak a sporttal, a tudományokkal és a kultúrával tudunk felemelkedni. A kultúrához hozzátartoznak a filmek, így a kerekasztal-beszélgetés a hazai filmipar helyzetének elemzésével zárult. L. Simon László szerint büszkének kell lennünk az elmúlt években elnyert díjakra, ahogy Kertész Imre Nobel-díjára is, ugyanakkor jogos igény mutatkozik a történelmi filmekre is.

Borítókép: L. Simon László, MTI