Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Kijátszotta a rasszistakártyát a Venezuelát gazdasági válságba vezető kommunista elnök

HírekKiss Adorján

Nem csak Európában, hanem Dél-Amerikában is bevett szokás egy jobboldali vezető hiteltelenítése azáltal, hogy fasisztának, nácinak és rasszistának bélyegzik őt. Most a gazdasági válságtól szenvedő Venezuela kommunista elnöke nevezte a brazil kormányfőt modernkori Hitlernek - számol be az esetről az amerikai Daily Caller.

Ahogy Donald Trumpot a demokraták, Orbán Viktort és Matteo Salvinit a bevándorláspártiak, úgy Jair Bolsonarót, frissen megválasztott brazil elnököt Nicolas Maduro próbálja hitelteleníteni.

A kommunista venezuelai politikus egy beszédében azt mondta, hogy Brazília a fasiszták kezére jutott, és Bolsonaro maga a modernkori Adolf Hitler. Maduro tehát egy demokratikusan megválasztott elnököt egy több millió ember haláláért felelős diktátorhoz hasonlította.

Talán nem meglepő a venezuelai politikus kijelentése annak tükrében, hogy országa a szétesés szélén áll. Bevett trükk, hogy hangaztos külpolitikai kijelentésekkel próbáljuk meg elterelni a lakosság figyelmét a belső válságról. Emmanuel Macron ezért szokta keresni hazánkban a demokráciát, mialatt Párizsban az egzisztenciájukat féltő emberek tüntetnek a francia kormány politikája ellen.

Tudniillik, a Hitlert kiáltó Maduro ideje alatt Venezuelában közel tízezer embert tartóztattak le politikai hovatartozása miatt, és harmincegy kínzásról szóló eset látott napvilágot.

Az ország egyre kevesebb olajat tud exportálni, a venezuelai bolivar elértéktelenedett, az országban pedig nő a bűnözés, számos venezuelai pedig a „fasiszta” Brazíliába költözik az egyre élhetetlenebb országból.

Nicolas Madurónak pedig az a legfontosabb dolga, hogy Adolf Hitlernek nevezze Brazília frissen megválasztott konzervatív elnökét. Kommunista logikából ötös.

Borítófotó: MTI