Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Jean-Claude Juncker Európa szégyene

HírekPindroch Tamás

Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker az egész magyar nemzetet és minden európai kisebbség autonómiatörekvését szégyenítette meg a gyulafehérvári szerződést méltató nyilatkozatával. Azonnal távoznia kell a posztjáról.

 

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és brit kollégája, David Cameron sejtett valamit 2014-ben, amikor nem szavazták meg Jean-Claude Juncker kinevezését az Európai Bizottság élére. Ők előre sejtették,  hogy Juncker a lehető legrosszabb kártyalap Angela Merkel német kancellár játszmájában.

Sajnos, a jóslat bevált. Juncker ugyanis nap mint nap bizonyítja, hogy az „uniós kormány” történelmének leggyengébb vezetője. Nem tudott mit kezdeni a bevándorlási válsággal, és az ő vezetése alatt következett be a brexit, azaz az Egyesült Királyság kilépése a közösségből. Az ő vezetése alatt az európai közösség a legnagyobb válságát éli.

Most a magyarság egészét sértette meg azzal, hogy Európa nevében üdvözölte Erdély és Románia egyesülésének centenáriumát. „Minden, ami román, egyben európai is, ezért december elsején Európa közösen ünnepli meg a Romániának és Európának is fontos pillanatot” - mondta.

Junckernek nincs erre a szégyenre mentsége, nem foghatja az isiászára sem ezt a megdöbbentő közleményt.

Ugyanis a 100 évvel ezelőtti egyoldalú román gyulafehérvári nyilatkozatot méltatni eddig még nem vetemedett uniós „demokratikus” politikus. A kisebbségbe szorult magyarok szenvedései Junckernek ezek szerint semmit sem jelentenek, ahogy csak legyint a 100 év alatt legyilkolt, megszégyenített, otthonukból elüldözött magyarokra, a minden eszközt bevető román elnyomásra, a kommunista évtizedek, majd a rendszerváltás utáni dühöngő magyargyűlöletre, a magyarok elleni pogromokra, a románok erőszakos erdélyi és partiumi betelepítésére, a magyar falvak lerombolása, a kisebbségi jogok és az autonómiakövetelések semmibevételére.

Juncker ezzel megszégyenítette az Európai Unió ethoszát, a nemzeti kisebbségek egyenjogúsági törekvéseit. Ezzel a nyilatkozattal végleg sárba tiporta azt a reményt, ami az erdélyi magyarságot a rendszerváltás, majd az uniós csatlakozás után éltette. Azt, hogy a trianoni, majd a párizsi békeszerződés történelmi tévedés volt, és az Európai Unió tényleg gyógyírt jelenthet az elnyomott kisebbség száz éve tartó meghurcoltatására.

Juncker nyilatkozata egy újabb hatalmas pofon nem csak a magyarság, hanem Európa összes nemzeti kisebbsége számára, akik az önrendelkezésükért, tehát a demokráciáért harcolnak.  

Junckernek nem maradt más hátra, mint a bocsánatkérés és az azonnali lemondás. Az Európai Bizottság elnöke Európa szégyene, aki egy percig sem maradhat a posztján.