Nevezéktan, avagy Simicska Indexe valamire készül…

Hírek
“Ülj le, egyes” mondaná a tanár földrajz órán az általános iskolában, ha valaki összekeverne két magyarországi hegységet a feleléskor. Az Indexnél mégis képesek erre, nem véletlenszerűen, hanem sorozatosan.

Lehet, hogy a tanár aztán mégis megadná a vékony bélást egy mentőkérdéssel, ha két karszthegységről lenne szó egymás közelében, de egy vulkánit egy üledékes hegységgel összekeverni? A Bükköt a Mátrával? Méghozzá konzekvensen az egész felelés alatt Mátrát mondva Bükk helyett? Az biztos karó, amit az Index teljesen megérdemelne földrajzból is.

Nem kell ehhez a tudáshoz földrajztanári diploma, amit én is megszereztem hajdan, ez elemis anyag. Emlékszem, hogy nem az egyetemen, hanem sokkal korábban verték a fejembe, hogy a Dunántúli-középhegység nagyrészt üledékes hegység, mészkőből és dolomitból áll, előbukkanó fehér sziklákkal. Azonban a Visegrádi-hegység kivételt jelent, mert az vulkáni, és hiába esik a Dunántúlra, mégis az Északi-középhegység része, ahogyan a párja a karsztos Naszály Vác felett, ami meg keletre esik a folyamtól, mégis a Dunántúli-középhegységhez tartozik. 

Egyszerű nem? Naszály, Pilis, Budai-hegység, Gerecse… Ezek az egyik, a Visegrádi-hegység, a Börzsöny és a Mátra a másik oldalon. Innen már csak egy ugrás megtanulni, hogy melyik hegycsúcs hova tartozik.
Még mindig az általános padjait koptattuk, amikor a fejünkbe verték, hogy a Dobogókő a Visegrádi-hegység legmagasabb csúcsa, a Nagy-Pilis meg a Pilisé. Nem kell doktori ehhez, legtöbbünknek még Wikipédia sem…

De egyáltalán hogy jön ide Simicska Lajos? Leírom: az általa tulajdonolt Index, nagyon helyesen néha nem csak politikával foglalkozik. Nemrég megjelent egy kitűnő történeti anyaguk “Tömeggyilkosságok a Pilisben” címmel, egy 1947-es pilisszentlászlói és Lajos-forrás környéki bűnügyi rejtélyről, mostanság pedig a “pilisi” autóversennyel foglalkoztak. Írtak a napokban cikket a “pilisi” meditációs központról is, amit Dobogókőre terveztek kormánytámogatással. Úgy általában sokat cikkeznek a “Pilisől”, konzekvensen lepilisezve a Visegrádi-, vagy az új nevezéktan szerint Visegrádi-Szentendrei-hegységet.

Az Index újságírói nagyon eltévedtek, az nem az. Ahogyan azt már az imént kifejtettem, és minden nyolc általánost elvégzett magyar ember tudja, hogy nagyon nem.
Írtam is nekik mindig szorgalmasan, de mint komoly, nagyképű lapszerkesztőkhöz, mindent mindenkinél jobban tudó balliberális megmondókhoz illik, válaszra se méltattak, nemhogy javították volna a hibát. Ezért köszönöm a Figyelőnek, hogy közlik a nyílt levelem.

A pilisezés ezután is folytatódni fog az Indexen. Nem lehet nem látni, hogy ez tendenciózus, pedig az olvasó már sokszor felhívta rá a figyelmet. Lehet ezt tudatlansággal magyarázni – bár ezt félve írom le, hiszen mégis a magyar értelmiség elitalakulatáról, az igazság őrkutyáiról van szó – mert nem nehéz azt hinni a hegységről, ahol Pilisszentlászló található, hogy az a Pilis. “Nem kell ide orvosi papír, mindenki láthassa.”

Itt hívom fel a figyelmét a progresszív élcsapatnak az észak-magyarországi Balaton községre, ami véletlenül sem a hasonló nevű tó partján található, de Velence üdülőtelep elnevezése is komoly gondot okozhat, nem is beszélve a Pest megyei Pilisről, ami véletlenül az Alföldön van.

Vagy mégis tudják ezeket és tudatos, megtévesztő akciónak vagyunk a tanúi? Olyan politikás, jobbikos, pénzügyi-oligarchásnak? Lehet, hogy simán csak a szívcsakrát akarják, hiszen akié a szívcsakra, azé a világ…

Nem tudom, nem értem. De ilyesmi is lehet. Sokan belekattantak már ebbe…

Ahogyan azt sem értettem soha, miért csinált a magyar sajtó, igen, a magyar sajtó Révkomáromot szegény Komárom városából, ami egy ezredéve viseli ezt a becsületes nevet.  Még a gaz “csehek” sem nevezték át valamelyik nagy szlovák nemzeti hősükről, sőt, meghagyták Komarno-nak… Így simán. Nem Revkomarnonak – akkor érteném, ahogyan Cluj Napoca-t is értettem anno a Népszabadságban – vagy Komarnij Mostnak (bocsánat a hiányos szlováktudásomért).

Biztos ők sem tudták, amit a magyar sajtó vagy húsz éve tud, és amit már lassan a komáromiak is eltanulnak, új öndefiníciót gyártva maguknak. Tényleg hallottam már ilyet. Révkomárom az és kész, vitának nincs szerintük helye… Pedig nem az, hanem Komárom!

De szentendreiként, terepfutóként, erdőjáróként és földrajztanárként a Visegrádi-hegységet már nem hagyom! Legyen akármilyen balliberális, széljobb-háttérhatalmi progresszív őrkutyás érdek a háttérben! Megvédem és kész!

Menjenek a Pilisükkel a Pilisbe!
 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink