– Tizenhárom éve azért hoztuk létre az intézetet, hogy ha felkutatjuk a kommunizmus jeltelen tömegsírokban elhantolt áldozatainak a holttestét, akkor a hatóságokat arra kényszeríthetjük, vizsgálják ki ezeket a gyilkosságokat. Így jutottunk oda, hogy a puszta nyilatkozatok helyett konkrétabban mondjunk ítéletet a kommunizmus felett, s negyven-ötven esztendővel ezelőtt elkövetett gyilkosságokért vonjanak felelősségre embereket. Nagyon fárasztó terepmunkával tudtuk elérni ezt munkatársaim, Gheorghe Petrov, Horaţiu Groza, Paul Scrobotă és Gabriel Rustoiu segítségével. Összesen 53 kutatást végeztünk tizenkét év alatt 39 helyszínen, Románia tizenkét megyéjében. A Duna-deltai Tulcea és a moldvai Bákó megye kivételével ezek a kutatások mind Erdélyben zajlottak. Golyó által kivégzett 38 áldozat földi maradványát találtuk meg, akiket a diktatúra titkosszolgálatának, a Securitaténak az emberei öltek meg, bírósági tárgyalás nélkül. Mind ellenállók voltak, az azonosításuk sikeres volt. Azzal vádoltak minket, hogy a két világháború között, illetve a második idején a román politikában komoly befolyással rendelkező szélsőjobboldali legionáriusmozgalmat akarjuk rehabilitálni, de számunkra a halottaknak nincs sem politikai, sem etnikai jelentőségük – mindannyian a Securitate áldozatai voltak.
Rajtuk kívül a nagyenyedi, az aknavásári és a Duna-deltai peripravai börtön temetőjében megtaláltuk további ötven politikai fogoly földi maradványait, őket egyelőre nem sikerült azonosítanunk. Ez a mérlegünk, ami jelentéktelennek tűnik a lengyel kollégáink által felmutatott eredmények mellett, ugyanakkor román kontextusban mégis jelentősnek számít. A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének a munkatársai ugyan a mi tanácsaink alapján kezdték el feltáró munkájukat, mégis messzebb jutottak, mert náluk a kommunista ellenállás hőseinek a kultusza sokkal fejlettebb, mint Romániában. Nálunk a rendszerváltás utáni időszakot sokáig az egykori rendszer örökösei uralták, akiknek nem állt érdekében elítélni a saját múltjukat, ezért a kutatásokat sem támogatták. Az Orbán-kormánynak a múlt feltárására és megismertetésére irányuló politikáját szintén nagyra értékelem, s szívesen segítünk tanácsadással hasonló magyar kezdeményezésekben is. A lengyel kollégákkal már 2007-ben aláírtuk az együttműködési megállapodást.
– Hogyan jutottak el a Szoboszlay-per áldozataihoz, általában hogyan szereznek tudomást a kivégzett személyekről?
– Szoboszlayékhoz nem a saját kutatásaink révén jutottunk el, hanem Vekov Károly kolozsvári történész dicséretes feltáró munkájának köszönhetően, aki felhívta a figyelmemet a tíz kivégzettre, már az intézmény megalapításakor. Mostanáig azonban nem tudtuk, hol keressük őket, de Vekov Károly megszerezte az információkat, amelyek alapján el tudtuk indítani az aradi kutatást. Sajnos eredménytelenül, hiszen nem találtuk meg a Szoboszlay-féle Keresztény Dolgozók Pártja tíz vezetőjének a tömegsírját. Őket 1958. szeptember 1-jén végezték ki, mégpedig azért, mert Szoboszlay Aladár pécskai római katolikus pap vezetésével rendszerellenes pártot alapítottak 1955 nyarán, amelynek több mint kétszáz tagja volt, közöttük 15 százalék román is. Közülük több mint ötven embert elítéltek (lásd keretes írásunkat). Fontosnak tartom, hogy Radu Ilina ügyész, a temesvári katonai ügyészség munkatársa a földi maradványok megtalálása nélkül is már elindította a büntetőjogi eljárást, hiszen az áldozatokat törvénytelenül végezték ki, amint bebizonyosodott a kolozsvári ítélőtáblán 2010-ben lezajlott rehabilitációs perben.
Mi általában a kutatómunkát a hozzátartozók bejelentései nyomán kezdjük el, akik azt akarják, hogy szüleik vagy nagyapáik kerüljenek a szülőföldbe, és keresztet tehessenek a sírjukra. A bejelentéseket követően levéltári kutatásokba kezdünk, majd a terepen próbáljuk feltárni a jeltelen sírokat. Nem könnyű, hiszen sokszor olyan, mintha tűt keresnénk a szénakazalban, de a sikeres kutatások aránya így is jóval meghaladja az ötven százalékot, amivel elnyertük a rendőrök és az ügyészek tiszteletét.
– Milyen a hangulat egy-egy ilyen feltáró terepmunkán, amely a hozzátartozók jelenlétében zajlik, és mely pillanatok hatották meg leginkább?
– Szívszorító pillanatokat élünk át. A legmegrendítőbbek a gyászszertartások. Képzelje el, hogyan zajlik egy gyászmise az erdőben egy tömegsírnál, amely fölött fölszáll a tömjénfüst, elhangzik a Szentírás egy részlete. Ilyenkor az erdő mintha templommá változna. Érezzük, hogy végre igazságot szolgáltatunk a halottaknak, főleg, hogy a hozzátartozók arcán lecsorduló könnyek nemcsak a fájdalom jelei, hanem hálakönnyek is, hiszen a sokat szenvedett áldozatok ötven-hatvan év után végre hazatérhetnek szülőföldjükben nyugodni. Főleg Erdélyben végeztünk kutatásokat, mert ott a kommunistaellenes fegyveres ellenállás erősebb volt, amire a földrajzi adottságok adnak magyarázatot. Románia déli és keleti részén több falufelkelés volt, amelyeket gyorsan vérbe fojtottak. Az áldozatok holttestét már akkor visszaszolgáltatták a hozzátartozóknak, akik így eltemethették a halottaikat. Nem így történt a Kárpátokban, a különböző fegyveres csoportok által szervezett mozgalmak esetében, amelyek főleg az Erdélyi-érchegységben, de a Fogarasi-havasokban és a Máramarosban is jelentősek voltak. Erős volt az erdélyi parasztok tulajdonhoz való ragaszkodási ösztöne, ezért ragadtak fegyvert és küzdöttek a kommunizmus ellen. Az egykori Magyar Autonóm Tartományban is történtek kivégzések. Életem első ilyen kutatását 1992-ben végeztem, amikor a marosvásárhelyi ügyészség embereinek segítettem, hogy megtalálják a nyárádszeredai Kacsó Istvánt, akit 1950-ben öltek meg a kommunisták, mert fellázadt a kollektivizálás ellen. Sajnos nem találtuk meg, hiszen az egyedüli tanú egy kilencvenéves vak ember volt.
– Milyen mértékben tárták fel Romániában a kommunizmus bűneit, személyes tapasztalata szerint érdekli-e még az embereket a múlt?
– Mindenki segít nekünk. A közösségek megpezsdülnek, azt akarják, hogy megszabaduljanak a múlt szellemeitől. Az emberek szabadnapot vesznek ki, hogy segíthessenek a gödrök kiásásában, elemózsiával is ellátnak, hogy ne szenvedjünk hiányt semmiben az ásatások közben, amelyeknek a végén ellentmondásos érzés lesz úrrá rajtunk: annak az öröme, hogy emberi maradványokra bukkansz. Nagyon erős szolidaritást érzünk az emberek részéről, de épp az ellenkezőjét tapasztaljuk, amikor a hatóságokhoz fordulunk. Ott nincs jóindulat, ha nem látják az akció politikai hasznát. De azt azért nem mondhatom, hogy az önkormányzatok nem támogattak, hiszen mégiscsak helyiek a vezetőik, akárcsak az ügyészségeknek. Az igazságügyi orvos szakértők kifejezetten szeretnek velünk dolgozni, közülük sokan tudományos értekezéseket készítettek az általunk feltárt esetek alapján.
– Történelmi pillanat volt 2006-ban, amikor Traian Băsescu akkori államfő parlamenti beszédben ítélte el a kommunizmust, gyilkosnak és illegálisnak nevezte a rendszert. Később többen bírálni kezdték, hogy a nyilatkozatot nem követték konkrét intézkedések, amelyekkel valóban rehabilitálni lehetett volna a diktatúra áldozatait.
– Ez így van, Băsescu politikai haszonélvező volt ebben az esetben is. A kommunizmus formális elítélése csak politikai játszma volt. Az Emil Boc vezette kormány 2009-es hatalomra kerülése után nemcsak hogy leváltottak engem az intézet éléről, de kormányhatározattal elvették a törvényes lehetőséget is, hogy az ásatások eredményei alapján feljelentést tehessünk az ügyészségen a gyilkosságok elkövetői ellen. Azóta az intézet tevékenysége tartalmatlanná vált. De nem adtam fel, megalapítottam a kommunizmus bűneit vizsgáló központot civil szervezetként, és így folytattam a kutatásokat csapatommal együtt, hiszen a halottak hívó szava erősebb a politikai akaratnál.
Marius Oprea
54 éves
A Bukaresti Egyetemen szerzett diplomát
Történész, régész, költő, közíró, a Romániai Írószövetség tagja
A román kommunista titkosszolgálat, a Securitate történetéből doktorált
A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) alapítója, valamint első igazgatója 2005 és 2010 között
Leváltása után a kutatótevékenységre civil szervezetet alapított, majd munkatársként visszatért az állami intézmény feltárási részlegéhez
