Így csuklóztatja Trump Berlint

Mátrix
Az Egyesült Államok szisztematikusan és hatásosan számolja fel a német exporthegemóniát, hogy saját kivitelének teremtsen piacot.

Papíron minden olyan jól mutatott. A 2016-os évben a britek maradnak az EU-ban, Obama elnököt Hillary Clinton követi a Fehér Házban, és megkötik a TTIP szabadkereskedelmi egyezményt. Mint tudjuk, a szavazók másként döntöttek, így a transzatlanti kapcsolatokban azóta nem a John McCain republikánus szenátor, valamint Hillary Clinton volt külügyminiszter és demokrata párti elnökjelölt által fémjelzett neokon és héja irányvonal érvényesül.

 

A BEVÁLT MÓDSZER

Berlinben pedig a „partnership in leadership” politika folytatását várták. A brexit és Donald Trump megválasztása azért is okozott komoly fejfájást a német döntéshozóknak, mert nem volt sem kész B forgatókönyvük, sem élő kapcsolatuk az új döntéshozókhoz. 

Trump azoknak az érdekköröknek és lecsúszó (alsó) középosztálybelieknek az elnöke, amelyek/akik az elmúlt évtizedekben kimaradtak a növekedésből, vagy egyenesen a globalizáció első, spontán szakaszának a vesztesei. Az EU-ban és Merkel Németországában is rengeteg a vesztes, ám ott a mainstream pártok – például a nagykoalícióban – még megbirkóznak az elégedetlenséggel.

A multilateralista McCain–Clinton-doktrínával szemben Trump és tanácsadói egy „America first!” unilateralista tant követnek, amelynek a szellemében a világ GDP-jének a negyedét adó, 320 milliós Egyesült Államok egyenként állna szemben a világgazdaság többi szereplőjével.

Az amerikaiak hegemóniájuk megőrzése érdekében bevált módszert vettek elő. A II. világháborúban Japánt előbb elvágták a nyersanyagforrásaitól, hogy a szigetország utóbb érett gyümölcsként hulljon az ölükbe. Most a fő rivális Kínát is hasonló eljárással küldenék padlóra.

Ehhez azonban előbb ki kellene egyezni Oroszországgal, amelyet az előző doktrína Kína halálos ölelésébe kergetett. Trumpék másik fő ellensége Irán, amely regionális hatalmi ambíciókat dédelget, és a szárazföldi új selyemút egyik fő nyomvonalán fekszik. Teherán elszigetelésének a felvetése már most olajár-emelkedést hozott, ami a repesztéses technológia által önellátóvá vált USA-t nem érinti olyan hátrányosan, mint az importfüggő EU-t vagy Kínát.

 

BERLIN POFÁRA ESETT

A németek kezdetben nem hitték el, hogy az amerikai külpolitika képes lenne ilyen jelentős fordulatra. Trump a várakozások és a Soros-hálózat által is támogatott tüntetések ellenére sem bukott meg, népszerűsége töretlen, ráadásul sikerült az őt oroszbarát vádakkal illető FBI-t és CIA-t is pacifikálni, így a sor most a külügyi tárcán van.

Merkel arra már rájött, hogy az előző brosúra érvényét vesztette, ám Berlinnek 2016-hoz hasonlóan most sincs kész forgatókönyve vagy az új döntéshozókkal ápolt jó kapcsolata.

Az Egyesült Államok elnöke nem felejti el, hogy őt a német politikai és médiaelit butának tartja, a bukásában reménykedik, illetve ellenérdekelt a fent jellemzett Trump-doktrína sikerében. Pont az új helyzet külső érzékeltetésére nem fogott kezet első hivatalos találkozásukkor Merkellel.

Trump vagy új berlini nagykövetének Twitter-üzeneteit már Berlinben is élénken figyelik. A NATO GDP-arányos 2 százalékos védelmi kiadási elvárását a németek teljesíteni szeretnék, ám nem akarnak nagy értékű amerikai fegyvereket venni. Ők a német és a francia hadiipar kooperációjában bíznak, ők lennének a tervezett európai hadsereg fő beszállítói. 

A Bundeswehr új Fehér könyvében Oroszország már nem partner, hanem rivális, és Berlin az előző amerikai brosúra alapján idejekorán és élesen ítélte el Moszkvát az ismeretlen eredetű angliai vagy szíriai mérgesgáz-támadás alkalmával. Németország annak ellenére szorgalmazza az Oroszország elleni gazdasági büntetőintézkedések fenntartását, hogy azok legnagyobb vesztese. A nagy német cégek, mint a Daimler, az embargót persze kreatívan értelmezve inkább orosz földön építenek gyárat.

 

TRUMP MEGOSZTOTTA AZ EU-T

Az amerikai kongresszus tavaly nagy többséggel fogadta el azt a törvényt, amely szankcióval fenyeget minden olyan céget, amely Irán vagy Oroszország energiaexportját támogatja. A német kormány abban reménykedik, hogy megkapja a mentességet az Északi Áramlat II. gázvezetékre, ám Trumpék ezzel az intézkedéssel az orosz gáz rovására teremtenének piacot az egyébként drága amerikai LNG-nek.

Az USA elnöke az amerikai acélipar megmentésétől várja a novemberi időközi választásokon a billegő államnak számító Ohio és Pennsylvania megnyerését, így aligha valószínű, hogy még egyszer kitolja az európai és ezen belül a német acéltermékekre kivetett büntetővám hatálybalépésének időpontját.

A transzatlanti konfliktus, mint fentebb jeleztük, már az Iránnal ápolt kapcsolatokat is elérte, amellyel Németország a 2015-ös atomegyezmény óta ismét növekvő forgalmat bonyolít le. Míg az európaiak csak az iráni atomprogramot bojkottálnák, addig a Trump-adminisztráció teljesen elszigetelné a perzsa államot.

Az euró jövője miatt egyébként sem felhőtlen Berlin–Párizs-viszonyt tovább terheli, hogy Macron elnök keményen válaszolna Trump szankcióira és Irán-ellenes politikájára, míg Merkel inkább tárgyalna.

A már így is nagy terhet cipelő Németországnak óriási árat kellene fizetnie az amerikai elnök jóindulatáért: Washington azt várja Berlintől, hogy értékelje fel az eurót, mert annak mesterségesen alacsony árfolyama szerintük kimeríti a valutamanipuláció fogalmát. Mivel Kína a jüan mozgását a dollárhoz kötötte, az európai fizetőeszköz egyoldalú felértékelése nemcsak az eurózóna déli perifériájának okozna további gondot, de a kínai konkurenciával szemben megdrágítaná a német termékeket.

Trump elvárná továbbá, hogy az ország vegyen több amerikai fegyvert és terméket, így csökkentve a tetemes német kereskedelmi többletet. Berlin ezt mindig megígéri, ám érdemi változás nincs. Németország itt is Brüsszelen át válaszol, ahol a többlettel szemben rendre felszámolják az amerikai IT-cégek európai forgalmát és az optimalizáció által kieső adóbevételt.

Berlinben most kivárják a novemberi időközi választásokat, ahol kiderül, hogy a Trump-doktrínának megmarad-e a kongresszusi többsége, vagy az elnök „béna kacsaként” evickéli-e át a ciklusából hátralévő két évet.

 

KRONOLÓGIA

●America first! – Donald Trump elnöki programja éles szakítás az eddigi „partnership in leadership– atlantista krédóval. Barack Obama elnökjelöltként, elnökként és „nyugdíjasként” is tartott Berlinben nagy ívű beszédet. A 2016-os választás után a New York Times Trump bosszúságára Merkelt kiáltotta ki „a szabad világ vezetőjének”.

● Az elnök számos Twitter-üzenetben fenyegetett különadóknak az importautókra való kivetésével, így több német cég Mexikó helyett az USA-ban bővítette termelését. Trump hiába kérte, az európaiak nem vesznek több amerikai gépkocsit, miközben a német prémium márkák jól fogynak a tengerentúlon.

●Az Egyesült Államok vezetője új doktrínája jegyében kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodást akart kötni Németországgal, ám Berlin rámutatott, hogy az USA csak az EU-val köthet ilyet. Washington erre az unióból távozó briteknek, valamint Japánnak tett ajánlatot.

● Angela Merkel 2017. márciusi washingtoni bemutatkozó látogatását előbb egy hóvihar miatt elhalasztották, ám az első személyes találkozón is fagyos maradt a levegő. Trump annak érzékeltetésére, hogy Kína, Kanada és Mexikó mellett immáron Németország is gazdasági rivális, nem fogott kezet a német kancellárral.

●A 2017. májusi NATO-csúcson Trump fegyverkezésre buzdította szövetségeseit. A védelmi kiadások GDP-arányos 2 százalékra emelése esetén Németország többet költene hadseregére, mint a nyilvános számok alapján Oroszország. Berlin nem akar nagy tételben amerikai fegyvereket venni.

●Az amerikai kongresszus nagy többséggel fogadott el 2017 nyarán egy törvényt, amely szankcióval sújt minden olyan új beruházásban részt vevő céget, amely Oroszország és Irán energiaexportját szolgálja. A szövetségesek kaphatnak ugyan kivételt, ám ennek módja nem világos. Berlin az Északi Áramlat II. gázvezeték miatt aggódik.

●Washington különvámokkal sújtja a kínai, valamint az európai acél- és alumíniumtermékeket, ám az EU esetében egy hónappal kitolta a hatálybalépést. Brüsszel visszavágásként különadót vetne ki amerikai motorokra, farmerruhákra, whiskey-re és mogyoróvajra. Míg Párizs is kemény válaszlépésekben gondolkodik, Berlin inkább megegyezne az USA-val.

● Donald Trump nem hisz a klímaváltozásban, ezért az USA kilépett a nemzetközi klímaegyezményből. Michael Bloomberg alapítványa „átvállalta” az Egyesült Államok kötelezettségét, és befizetett az ENSZ-nek 4,5 millió dollárt. Merkelt sokáig „klímakancellárnak” hívták, mert az atomerőművek helyett a megújuló energiát támogatta, ám mostani kormánya már elnéző a széntüzelésű erőművekkel szemben.

●Washington kilépett az Iránnal 2015-ben kötött atomegyezményből. Míg az európaiak csak az atomprogramot szankcionálnák, Trump elnök teljesen el akarja szigetelni a perzsa államot, így szankciókkal fenyegetett meg minden európai céget, amely Teheránnal kereskedik. Ezzel a Boeing mellett az Airbus is nagy megrendelésektől esne el. Az iráni olajexport felfüggesztésének híre olajár-emelkedést hozott.

● Washington azt szeretné, ha az európaiak az (olcsó) orosz földgáz helyett több (drága) amerikai LNG-t vásárolnának. A németek csúcserőműiben orosz földgázt égetnek a kieső megújulókapacitás pótlására, ám Trumpnak tett gesztusként felgyorsítják egy LNG-terminál építését. Berlin a cseppfolyósított gázt első körben csak tengerjáró hajók meghajtására használná.