Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Heti összefoglaló: újabb beruházások hazánkban

HírekD.J.

Miközben itthon elindult az első 5G állomás, a Hauni közel 6 milliárd forintos fejlesztést jelentett be Pécsett – a heti fejlesztési hírekből válogattunk.

Kínaiak építenek új üzemet Kenderesen

Másfél milliárd forintból építenek házgyári elemeket gyártó üzemet ázsiai befektetők Kenderesen a közeljövőben. A beruházás kezdetben száz új munkahelyet teremt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere. Pádár Lászlóné elmondta: a tárgyalások fél évvel ezelőtt kezdődtek, a beruházásról szóló együttműködési megállapodást és a bérleti előszerződést csütörtökön írták alá a több mint négy és félezer lakosú kisvárosban. Kínai részről a CITIC befektetési alapkezelő szignózta a dokumentumot. A gyár meglévő terveinek magyarországi adaptálását, engedélyeztetését követően indulhat a Kínában már előre gyártott elemekből történő építkezés a 4-es főút melletti önkormányzati tulajdonban lévő 21 hektárból kivont 2,1 hektáros területen.

A Hauni Pécsett fejleszt

A Gépgyártó Kft. 5,7 milliárd forint értékű beruházást jelentett be, a fejlesztés megközelítőleg 977 millió forint állami támogatást kap. A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a projekt bejelentésén a támogatásról szóló egyedi kormánydöntést azzal indokolta, hogy a fejlesztés magas színvonalú gépipari technológiát telepít a pécsi üzembe és 100 új munkahelyet teremt. 
Katona Gábor, a Hauni Hungária Gépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy 25 éves működésük alatt csaknem 31 milliárd forintot fordítottak beruházásokra Pécsett. Üzemüket a 2020-ban záruló új beruházás során világszínvonalú eszközökkel szerelik föl, hogy bővítsék a termelési kapacitást és javítsák annak hatékonyságát. A cég vezetője szerint a beruházás nemcsak a további növekedés érdekében nélkülözhetetlen, hanem azért is, hogy a Hauni megőrizze piaci pozícióit és továbbra is a város legnagyobb adófizetői közé tartozhasson. 

Elindult az első 5G állomás

A Magyar Telekom Zalaegerszegen indította el az első szabványos 5G tesztállomását, amely hamarosan csatlakozik az épülő járműipari tesztpálya technológiájához is. A megyeszékhely belvárosában található állomás gigabites sebességre képes és kereskedelmi bevezetésre érett 5G hálózati eszközöket használ. A közlemény az 5G állomás elindítása kapcsán idézi Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, aki szerint a városban épülő, részben már el is készült járműipari tesztpálya „Zalaegerszeget és Magyarországot is felhelyezi Európa innovációs térképére". Ezért is jelzésértékű, hogy éppen ebben a városban indult el hazánk első szabványos 5G állomása - tette hozzá a miniszter. 

Fúrások Szolnok térségében

Újabb kutakat fúr Szolnok térségében a következő egy-két hónapban a kőolaj- és földgázkitermelő O&GD Central Kft. - közölte a cég hatósági és társadalmi kapcsolatok vezetője. Volter György emlékeztetett arra, hogy a kft. már 2016 óta dolgozik a területen, az azóta lemélyített kutak olajat és földgázt termelnek ki.  A következő egy-két hónapban fúrt újabb kutak gáztermelése egyenként akár a napi 100-150 ezer köbmétert is elérheti - mondta, hozzátéve: a két fúrás költsége összességében meghaladja az egymilliárd forintot. Volter György kifejtette: találat esetén egy többmilliárdos projekt keretében vezetékekkel összekötik a három kutat (Szandaszőlős-Kelet-1, -Kelet-2, -Nyugat-1) és az idén nyáron az Alcsiszigeten megvalósítani tervezett gyűjtőállomást.

Borítókép: 
MTI/Kovács Tamás