Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Hazugságok sorozatával támadja hazánkat a Soros-frakció

HírekTokaji Gergő Máté

Az Európai Parlament bevándorláspárti erői ma is hazánkkal voltak elfoglalva. A magyar kormány nem képviseltette magát az ülésen, hiszen a migránspárti Soros-frakció utolsó, kétségbeesett rúgásait láthatjuk, mielőtt májusban az emberek véleményt mondhatnak Brüsszel migrációs politikájáról.

A Soros-egyetem ügyét felkaroló bevándorláspárti erők nem akarnak tudomást venni arról, hogy Magyarországról senki sem üldözte el a CEU-t, hanem a CEU nem akarja betartani a magyar törvényeket. Persze itt is megjelenik a kettős mérce: a brüsszeli bürokraták csak Soros érdekeit veszi figyelembe és vehemensen védik is azokat, míg a Soros-egyetem törvényeket semmibe vevő magatartását nem firtatják.

A másik téma a jogállamiság kérdése, persze nem a valós, hiteles források, hanem a Judith Sargentini által jegyzett, jelentésnek nevezett sorosista fércmű alapján. Ebben a dokumentumban szerepel például az, hogy Magyarországon napjainkban paramilitáris csapatok (azaz a Magyar Gárda) menetelnek, holott ez a Gyurcsány-kormány idején történt. Az abszurd hazugságoktól hemzsegő jelentés alapján támadják hazánkat, valamint az önkéntes túlmunkáról szóló törvényt is megemlítették, de magát a törvényt nyilván nem olvasták, hiszen csak a balliberális kommunikációs paneleket visszhangozták.

Melania Ciot, az EU soros elnökségét betöltő Románia európai ügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta: az Európai Unió tagállamainak és intézményeinek védeniük kell a közös értékeket, a jogállamiságot, a szabadságjogokat, a demokráciát és az egyenlőséget, amelyek sarokkövei a közösségnek. Különösen érdekes ez egy olyan ország képviselőjétől, melyben korlátozzák a magyar és székely kisebbségek jogait és folyamatos retorziók érik azokat, akik fel mernek ez ellen szólalni. Ciot asszony jobban tenné ha hazamenne, szemügyre venné saját országának állapotát és utána próbálna kioktatni bennünket, egy ezeréves államot a jogállamiságról és demokráciáról.

Az ülésen természetesen felszólalt a hazánk lejáratásában élenjáró és a balliberális oldal szemében ikonná váló Judith Sargentini is. A holland képviselőasszony szerint jelentése megszavazása (mely során a tartózkodó szavazatokat figyelmen kívül hagyták) óta Magyarországon csak rosszabbodott a helyzet, a budapesti tüntetéseket is felemlegette, de arról persze nem beszélt, hogy Macron Franciaországában a legsötétebb gyurcsányi időket idéző szemkilövetés zajlik. Sargentini a szokásos balliberális paneleket pufogtatta a CEU „elüldözéséről” és a „rabszolgatörvényről”, sőt egyenesen odáig ment, hogy „időhúzásnak” nevezte a magyar kormány és az Európai Tanács közötti együttműködést, mely során a kormány a valós adatokat mutatja be a testületnek, szemben Sargentini koholmányaival.

A szélsőbalhoz közelálló MSZP-s Szanyi Tibor is becsatlakozott a Soros-frakció hazánk ellen indított támadásába és egyenesen odáig ment, hogy az ellenzéki bohócpolitikusok MTVA-székházban történt produkciójáról szólva azt mondta, hogy „a hatalom fegyveres verőemberei” képviselőket „ütlegeltek”, amiből, (mint itthon azt mindenki tudja) egy szó sem igaz. Látható, hogy a balliberális képviselők már a nettó hazugságoktól sem riadnak vissza, ha hazájuk lejáratásáról van szó. Jávor Benedek párbeszédes képviselő az Európai Tanács és az Európai Néppárt Magyarország elleni fellépését követelte. Jávor egyike annak a 226 európai parlamenti képviselőnek, akiket Soros György megbízható embereiként tartanak számon.

Deutsch Tamás EP-képviselő szerint a választási kampány miatt indított a testület balliberális többsége újra támadást Magyarország ellen. A legfrissebb magyarországi fejleményekről szóló brüsszeli ülésen Deutsch kiemelte: az EP-képviselők indulata Magyarországgal szemben abban gyökerezik, hogy van egy, az európai emberek életét évtizedekre meghatározó sorskérdés, amelyben a magyarok elsöprő többsége párthovatartozástól függetlenül egészen mást akar, és ez a bevándorlás ügye.

Gál Kinga fideszes EP-képviselő szerint az ülés nem más, mint a hazai ellenzék hisztériájának európai szintre emelése, melyben mellőzik a tényeket és hiába borulnak össze szélsőjobbtól szélsőbalig, támogatottságuk egyre csak fogyatkozik. Gál Kinga szerint Brüsszel azért támadja hazánkat, mert Magyarország nem akar bevándorlóországgá válni.

Az igaztalan vádak sorozata mögött valójában a magyar kormány bevándorláspolitikáját próbálják támadni. Precedenst próbálnak teremteni, mely üzenet minden tagállam számára: „ez történik veletek, ha szembe mertek szállni a brüsszeli vezetéssel”. A Negyedik Birodalom a szemünk láttára épül, s ha májusban az európai emberek elszalasztják a lehetőséget a brüsszeli elit leváltására, akkor a bevándorlók által elárasztott, központosított, liberális diktatúrává vedlő Európai Unió valósággá válik.

A kifutó szériának számító bevándorláspárti képviselők utolsó erejükkel is igyekeznek lejáratni Magyarországot, de májusban az emberek végre véleményt mondhatnak róluk a szavazóurnáknál.

Borítófotó: magyaridok.hu