Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Gyurta Dániel: mindig hazaszerető fiatal voltam

Hírekfigyelo.hu

Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó a Figyelőnek adott interjújában beszélt a sportolók életének nehézségeiről, hazánk helyéről a nemzetközi sportvilágban és arról, milyen feladatai vannak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter főtanácsadójaként.

Gyurta Dániel megtiszteltetésnek nevezte, hogy részt vehet a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztályának munkájában. Mint mondta, nem érték váratlanul a támadások, melyeket kapott, de korábban, sportolói karrierje során már megszokta, hogy mindig lesznek olyanok, akik elégedetlenek vele vagy a munkájával.

Az olimpiai bajnok úszó elmondta: fontos számára magyarsága, és igyekszik külföldön is úgy képviselni hazánkat, hogy nemzetközi szinten minél kedvezőbb kép alakuljon ki Magyarországról. Hozzátette: örül, hogy hazánk számos sporteseményt rendez, a vizes világbajnokság kapcsán a mai napig kap pozitív visszajelzéseket. Gyurta Dániel szerint óriási siker az is, hogy idén öt nagy sportesemény házigazdája lesz Budapest.

A Gyurta Dániellel készült teljes interjút a Figyelő március 14-én megjelent számában olvashatják.