Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Észak-Korea folytatja a rakétakísérletet

Hírekfigyelo.hu/MTI

Több fotó is megjelent egy rövid hatósugarú ballisztikus rakéta felbocsátásáról, amelyre régóta nem volt példa.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség több fotót is közreadott egy rövid hatósugarú ballisztikus rakéta felbocsátásáról. Az esemény egy ismeretlen észak-koreai helyszínen július 25-én történt.

Ez volt Phenjan első rakétakísérlete azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető június végén váratlanul harmadszor is találkozott egymással, ezúttal Panmindzsonban, a két Koreát immár 66 éve elválasztó demilitarizált övezetben. Igaz, ekkor a két vezető nem jutott dűlőre egymással.

Mindenesetre érdekes, hogy Észak-Korea rakétákkal kísérletezik, hiszen Phenjan korábban ígéretet tett az amerikai elnöknek – s erről egy nyilatkozatot is kiadtak a felek –, hogy elkötelezi magát a Koreai-félsziget teljes atommentesítése mellett. Most viszont úgy tűnik, hogy Kim Dzsong Un megszegte az ígéretét.

 

Borítókép: A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által 2019. július 26-án közreadott kép egy rövid hatósugarú ballisztikus rakéta felbocsátásáról egy ismeretlen észak-koreai helyszínen július 25-én. Ez volt Phenjan első rakétakísérlete azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető június végén váratlanul harmadszor is találkozott egymással, ezúttal Panmindzsonban, a két Koreát immár 66 éve elválasztó demilitarizált övezetben. (MTI/EPA/KCNA)