Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Emberanyag távol és közel

HírekVégh Alpár Sándor

Benyhe János, a tizenkét nyelven író, olvasó, műfordító egy művelt kínai asszonytól kérdezte, mit kell tudnia náluk egy férfiembernek, hogy műveltnek tartsák. Ezt a választ kapta:

„Ismernie kell az égi világot (az égitesteket és pályájukat, a légkör összetételét, az évszakok változásának magyarázatát, a Naprendszert és működését.) Ismernie kell a szerves és szervetlen földi világot (az elemeket, a természetes növényi és állati környezetet, az emberi testet, a földi életműködéseket, a társadalom, a gondolkodás, a művészet és művelődés, a technikai-műszaki tudnivalók alapjait.) Ismernie kell a földalatti világot (a föld- és vízmélyek ismerhető erőit és jelenségeit.)”

Vége a felsorolásnak, lehet mélyet lélegezni, s elgondolkodni, ki hogyan áll a fenti kívánalmak terén? Amennyiben megtörtént, folytatjuk azzal, amit Antal Z. László a Magyar Nemzetben tett közzé 2006. július 29-én:

„A modern ember annyira magába szívta az anyagias szemléletet, hogy valamiféle örök igazságnak tűnik fel számára. A régi korok emberei a természet közelében éltek, vigyáztak az állatokra, növényekre, sokkal jobban rá voltak utalva a környezetükre. Ügyelniük kellett rá, hogy életfeltételeiket megőrizzék, különben nem lesz ennivalójuk.

A legtöbb gazdasági előrejelzés további növekedést feltételez, és azzal bíztat, hogy évtizedek múlva talán még jobban fogunk élni. Ritka az olyan tanulmány, amely arról szól, hogy a mai életszínvonal tarthatatlan. A Föld energiáinak 85 százalékát a világ lakosságának mindössze 15 százaléka használja fel. Ez az aránytalanság is tarthatatlan. Az érintett országok ezt nem fogják tolerálni.”

Vessük csak össze, mit mondott a művelt kínai asszony s mit az egészségpszichológus! Nagyjából ugyanazt: nem ismerjük se az égi, se a földi, se a földalatti világot. Nem ismerjük őket, mert messze élünk tőlük. Anyagias szemlélettel nem lehet vigyázni a növényekre, az állatokra, a környezetre. Az iráni sivatagokban a kutak több ezer éve adtak vizet. A 20. században elektromos szivattyúkat hoztak, és mi történt? A kutak alig száz év alatt kiszáradtak.  

Az irodalom fő baja, hogy nem figyelmeztet. Mire kéne? Főleg arra, hogy a Gonosz fejlettebb eszközökkel pusztítja az embert, mint amivel a Jó védekezni tud. A harcot mégse lehet föladni. Eötvös József, Móricz, Zola és a többiek nyitott szemmel jártak, s megírták, hogy vigyázzunk. A gyönge tüdejű Csehov elment Szahalin szigetére, a világ végére, hogy a fegyencek életét a saját szemével lássa. Mára megszűnt ez a fajta kíváncsiság. És vele szűnt a jó modor is.

Ünnepséget rendeztek egy vidéki középiskolában. A nézőtéren a tanárok és a diákok mellett szülők is ülnek. A műsor erős. Az egyik szereplő a tévé vetélkedőjének, a Virtuózoknak három évvel korábbi győztese. Azóta föllépett a New York-i Carnegie Hall-ban is. De még nem ő következik. Az ifjú színész. „Petőfi Sándor”, kezdi és folytatná, ám egy szülő felszól a színpadra: „Anyám tyúkja.” A színész türelmes. „Nem… Szeptember végén.” De a fickó nem fér a bőrébe: „Szeptember? De hisz még csak február van…” Valaki rászól, mire sértődötten föláll, viszi a családját is, és elhagyják a nézőteret. Folytatódhat a műsor. De már valami nem ugyanaz, mint öt perccel korábban volt. A lelkek falán alig látható hajszálrepedések kezdték ki a Jóra való hajlandóságot, de ez majd csak utóbb derül ki. Amikor már senki nem fog emlékezni az ünneprontóra.   

Borítókép: PuzzlePix / Valeriy Kachaev, Dreamstime