Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Egyre rosszabb Japán és Dél-Korea kapcsolata

Hírekfigyelo.hu/MTI

Dél-Korea felmondja azt a Japánnal kötött kétoldalú megállapodást, amelynek értelmében a két ország katonai hírszerzési értesüléseket osztott meg egymással - jelentette be csütörtökön a szöuli nemzetbiztonsági hivatal helyettes vezetője.

Kim Ju Geun közleménye szerint a kormány arra jutott, hogy az együttműködés nem szolgálja tovább a nemzetbiztonság érdekét. Kiemelte, hogy Japán "egyértelmű megalapozottság nélkül" kihúzta Dél-Koreát megbízható kereskedelmi partnereinek listájáról, és ez a lépés "súlyos változást" idézett elő a két ország közötti biztonsági együttműködés körülményeiben.

Szöul diplomáciai csatornán keresztül fogja értesíteni Tokiót a döntéséről augusztus 24. előtt - tették még hozzá.

A titkos katonai hírszerzési értesülések megosztásáról szóló megállapodást 2016 novemberében írták alá, eredetileg három évre. A megegyezés értelmében, ha augusztus 24-éig egyik fél sem jelezte volna felmondási szándékát, akkor az együttműködés automatikusan meghosszabbodott volna további egy évvel.

Az utóbbi hetekben Japán szigorította a dél-koreai ipar számára kulcsfontosságú több vegyi anyag kivitelét, és eltávolította Dél-Koreát azon országok sorából, amelyek kereskedelmi szempontból kedvezményes eljárásban részesülnek. Szöul azzal vádolja Tokiót, hogy az exportszabályok szigorítását fegyverként használja fel a Koreai-félsziget korábbi japán megszállásából hátramaradt vitákban.


Tüntetők tiltakoznak a második világháború alatt a megszálló japán katonák által prostitúcióra kényszerített nők meggyalázása és a japán kormány ellen Szöulban 2019. augusztus 14-én. (MTI/EPA/Dzson Hon Kjun)

A csütörtöki szöuli bejelentés némileg meglepő annak tükrében, hogy pekingi tárgyalásai után szerdán a japán és a dél-koreai külügyminiszter még azt hangoztatta: tárgyalásokat fognak folytatni az egykori koreai kényszermunkások kárpótlása miatti vita feloldásáról.

A dél-koreai legfelsőbb bíróság tavaly októberben döntött úgy, hogy több japán vállalatnak kárpótlást kell fizetnie olyan egykori koreai munkásoknak, akiket a második világháború idején, a Japán által megszállt Koreában kényszermunkára fogtak. Tokió élesen bírálta a döntést, és arra hivatkozott, hogy az ügyet már lezárták a két ország között 1965-ben létrejött megállapodásban. A vita azóta a kereskedelmet is negatívan érinti, miután a felek kölcsönösen szigorították az egymás felé irányuló export szabályozását.

A japán szigorítások felkorbácsolták a Japán-ellenes érzelmeket Dél-Koreában: többen lemondták Japánba tervezett nyaralásukat és sokan bojkottálják a japán söröket, ruhaneműket és más termékeket.

 

Borítófotó: Dél-koreai diákok Abe Sindzó japán miniszterelnököt ábrázoló japán zászlót égetnek Szöulban 2019. július 29-én. Japán július 4-től kezdte korlátozni azoknak a vegyi termékeknek az exportját, amelyeket félvezetők és elektronikai eszközök gyártására használnak Dél-Koreában. (MTI/AP/Ahn Jung Dzsun)