Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Egy francia filozófus kiáltványának tévedései

HírekPók Katalin

Nekünk, nemzetieknek kellett volna azt a kiáltványt megfogalmazni, amit a Libération-ban tett közzé nemrég egy francia filozófus „Európa lelkének” védelmében. Valóban veszélyben van a kontinens, ahogy az elhangzott a vészkiáltásban, csak éppen fordított előjellel. Már rég meg kellett volna írnunk azt a kiáltványt a nemzeti keresztény erők nevében, akik féltik Európát a mai elitjének törekvései miatt. Igen, mi féltjük a vén kontinenst, mert alapjaiban támadták meg a globalista, ateista és neoliberális erők, akik ráadásul még idegen, zsidó- és kereszténygyűlölő népekkel is elárasztják a hazáinkat.  

Ezzel szemben hagytuk, hogy Európa lelkének valódi pusztítói fogalmazzák meg a kiáltványukat, akik szerint nem a nemzetállamok, és nem is a kereszténység Európa lelke, hanem a szabadosság és nemzetietlenség. Mindezt Európa krémje fogalmazta meg: filozófusok, történészek és Nobel-díjas írók. Az aláírások között két magyar névre is bukkanhatunk: Heller Ágnesére és Kondrád Györgyére. A francia filozófus írásában a szélsőbaldoldai szókészletet használja, amiben a szép és nemes fogalmak szörnyekké változnak. Egy nemzethez való tartozás nemes eszméje nacionalizmussá változik e szemüveg hamis fénytörésében, s populizmussá lesz a népakarat kifejezése. Így a fő bűn a vádak szerint „nacionalista populizmus”, az „idegengyűlölet” és az „antiszemitizmus”; ezek jelentik a veszélyt a kiáltványban. A baloldal ezzel szokta hamis módon jelölni a nemzeti és keresztény erőket, akik védik Európa valódi örökségét. 

Hazug módon idegengyűlölettel vádolja a bevándorlásellenes és józan erőket. Azokat, akik védik az európai kereszténységet a muszlim hadak ellenében, azoktól az életerős fiataloktól, akik elözönlik Európát, hogy terjesszék a Jézus ellenes hitüket. A jobboldalt antiszemitizmussal vádolják, pedig ez nem igaz a konzervatív közösségre, ez csak a szélsőségesek sajátja. Hol él ez a filozófus, aki az antiszemitizmust ott keresi, ahol sohasem volt? Az antiszemitizmus új formája a muszlim bevándorlókkal érkezett Európába, és a szélsőbaloldali aktivistákra is jellemző ez a magatartásforma. Ma ők a valódi antiszemiták, ők azok, akik beengedik az zsidóellenes muszlimokat, és ők azok, akik Izrael ellen kampányolnak.

Valóban jobboldali demagógia lenne, hogy szerezzük vissza a lelkünket és identitásunkat, ahogy az a kiáltványban olvasható? A kontinens valóban elveszítette a keresztény tanításokkal megtöltött lelkét, s most a globalisták törekvései miatt a nemzeti identitásunk is veszélybe kerül, s akkor még nem is beszéltünk a nemi identitásról. A mai haladók szándékosan megfeledkeznek a bibliai tanokról, a férfi és nő teremtéséről, s azok házasságáról. Az LMBTQ-szubkultúra jogairól hadoválnak, miközben a sokat emlegetett szabadság helyett egy orwelli világot hoztak létre. Azt gondolhatnánk, hogy ez egy vicc. A véres valóság azonban az, hogy a nyugati államokban szinte már gondolatrendőrség figyeli az állampolgárokat. Aki egy rossz szót is szól a kisebbségekre - nem az őshonos nemzeti kisebbségekre gondolok - az könnyen elveszítheti az állását is.

Nézzük a Nyugat őrültségeit! A brit Harry Miller, dokkmunkás nem volt tisztában azzal, hogy a liberalizmus diktatúrába fordult át hazájában. A Twitteren egy transzneműekre vonatkozó viccet osztott meg, és megjelentek nála az egyenruhások. Az egyik rendőr azt mondta neki, hogy „ellenőriznünk kell a gondolkodást”. Még azt is kinyomozták, hogy hol dolgozik a viccelődő, és munkahelye ettől kezdve „nem biztonságos környezet” a transzneműek számára. A munkás bűne az volt, hogy megosztotta a viccet, ezzel pedig „gyűlölet incidens” bűncselekménye forgott fenn. Az Egyesült Államokban pedig számos helyen nemrég elfogadták a már kilenc hónapos magzatok abortálásának lehetőségét. A haladók szerint lehet gyereket ölni. Finnországban homoerotikus film megnézésére kötelezik a fiatalokat a tolerancia nevében. Kötelesek megtekinteni egy fiatal fiú és idősebb barátja szexuális fajtalankodásáról szóló filmet. Nem őrület? Ettől kell félteni Európát, nem a nemzeti és keresztény érzelműektől, akikre hazug címkéket ragasztanak a haladók.

Az ominózus kiáltvány szerzője szerint a „Kreml urainak manipulációi” igazgatnak. „Európa, mint eszme a szemünk előtt hullik darabokra”, „ha nem szab nekik gátat egy ellentétes szellem” - írta a filozófus. Csakhogy tisztában legyünk vele: az oroszok a Pew Research Center nagyszabású kutatása szerint a legvallásosabb keresztény népnek bizonyultak. A válaszadók kilencven százaléka hisz Istenben, s ugyanilyen arányban utasították el az abortuszt a kutatásban részt vevők.

De mit is jelent „Európa, mint eszme”? Milyen eszmét vall Európa? Erre a filozófus Erasmus, Dante, Goethe és Comenius hagyatékát idézi, mint európai szellemet. Európai szellem, ahogy írja, de még véletlenül sem francia, német, olasz vagy holland, ezzel is mutatva, hogy elveti a nemzetet, mint keretrendszert. Éljen soká a globalizmus! 

Az európai gondolkodók hagyatékát azonban a szélsőbalosok veszélyeztetik: Amerikában erre naponta vannak példák, hogy az egyetemeken az anarchista és szélsőbalos elemek rongálják a régi nagy szellemi óriások képeit. Azért mert fehérek, mert férfiak, mert európaiak, mert a régi kultúrát képviselik. Az irodalmi oktatásból is ki akarják dobni a régi nagyokat, köztük Shakespeare műveit is.

Ennyi tévedést egy filozófustól! Mintha nem lenne tisztában a világban zajló valódi szellemi folyamatokkal. S még ő hirdet új harcot „Európa civilizációjáért”! Nem látja, hogy a valódi veszélyt nem az általa populistának tartott erők jelentik, hanem a szélsőbaloldali térnyerés, akik el akarják pusztítani a kontinens szellemi örökségét, és Izrael-ellenesek is egyben.

A „totalitarizmus” új behatolásáról is ír, ami a régmúlt szörnyűségeihez vezethet. Miről is beszél? Mióta az Orbán-kormányt illették ilyen hamis jelzőkkel, mint diktatúra és autoriter rendszer, azóta nem lehet abban sem hinni, amit kérdeznek. Valójában csak a negatív és hamis jelzők gyártásában jók. A kiáltványból kiderül, hogy a szerző abban hitt, hogy a történelem kiszabta az irányt, és csak a liberalizmus pályáján haladhat a világ tovább. A „kontinens sírásói” azonban erre rácáfoltak, itt nyilván a kereszténydemokráciára gondol, mint alternatívára, s mint elítélendőre.

Azon sajnálkozik és azért ad le vészjeleket, mert veszélyben érzi a liberalizmust a populizmus szorításában. Mert ugye itt vannak a szuverenisták az identitás politikájukkal, akik Európa lelkét pusztítják. A veszély már megjelent egész Európában: Párizs, Róma, Barcelona, Budapest, Bécs és Varsó; mind-mind érintett. A tét pedig igen nagy lesz a 2019-es európai parlamenti választásokon. „Mi a tétje? – teszi fel a kérdést a filozófus. „Eltűnik minden, ami a társadalmunkat naggyá tette, megbecsültté és jómódúvá tette.” A veszély neve pedig a ’30-as évek óta nem tapasztalt fenyegetés: a liberális demokrácia, és értékeinek elpusztulása”.

Ezen a ponton megint útba kell igazítani a kiáltvány szerzőjét. Európa ugyanis a liberalizmus útján megy, és ezt semmi sem fenyegeti, mert szabad választásokat tartanak, szólás- és sajtószabadság van, kivéve az újabban az orwelli útra lépett nyugati társadalmakban, ahol titkolják a migránsok bűnözését, ahol gondolatrendőrség áll készenlétben. A hír az, hogy a jobboldali, nemzeti pártok részéről ilyen veszély nem fenyeget, csupán a neoliberalizmus van veszélyben. A filozófusunk ismét nincs tisztában a szellemi irányzatokkal, mert a neoliberalizmus élesen szemben áll a liberalizmussal, melynek jellemzőit a kereszténydemokrácia is magában foglalja.

A szerző jobban tenné, ha a baloldali neoliberalizmustól féltené Európát, mert az antiszemita, mert gyűlöli a régi kultúrát, a fehér férfiakat, valamint a nők és a férfiak közötti házasságot. Ha ezek a balos erők győznének az európai parlamenti választásokon, az valóban Európa halálát jelentené.