Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Csak a szokásos: Gyurcsány ismét hazudott

HírekDeák Dániel

Gyurcsány Ferenc valótlan állításával szemben az Állami Számvevőszék nem bírságolta meg a Demokratikus Koalíciót, hanem az ÁSZ a 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek törvényben előírt ellenőrzése során feltárta, hogy a DK törvénysértő módon tiltott támogatást fogadott el. Az MNB pedig azt közölte, hogy Gyurcsány ferdítésével szemben, több százmillió forintnyi engedély nélküli pénzkölcsönnyújtás és nem valamiféle „magas kamat” miatt hozott határozatot és szabott ki bírságot tavaly az Altus Portfólió Kft.-re.

Az Állami Számvevőszék ismételten felszólította a Demokratikus Koalíciót, hogy ne használja kampánycéljaira a független Állami Számvevőszéket, és fejezze be az ÁSZ alaptalan rágalmazását.

Mint közölték, az ÁSZ független a pártpolitikától és nem kíván részt venni a DK választási kampányában. Az ÁSZ felhívta a figyelmet, hogy a Demokratikus Koalíció gazdálkodásában az elmúlt években feltárt sorozatos törvénysértésekért, szabálytalanságokért, illetve azok törvényben rögzített jogkövetkezményeiért a pártnak, illetve annak elnökének kell vállalnia a felelősséget.

A Magyar Nemzeti Bank szintén reagált Gyurcsány Ferenc hazugságaival kapcsolatban. Mint írták, Gyurcsány Ferenc - hamis állításával ellentétben – nem azért tiltotta el az Altus Portfólió Kft.-t (Altus) a további jogosulatlan pénzkölcsönnyújtási tevékenységtől, mert a társaság „túl magas kamattal hitelezett” volna a DK-nak, hanem mert az Altusnak semmiféle engedélye sem volt pénzügyi tevékenység végzésére.

A jegybank piacfelügyeleti eljárása azt állapította meg, az Altus Portfólió Kft. a vizsgált időszakban összesen 390,8 millió forint összegben nyújtott pénzkölcsönt, vagyis visszafizetési kötelezettséggel bocsátott pénzösszegeket – jellemzően kamat ellenében – több magán- és jogi személy részére. Ezt – a vizsgálat megállapításai szerint – üzletszerűen, azaz rendszeresen, nyereség- illetve vagyonszerzési céllal, előre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötése céljából tette. A megállapítás tehát független a kamat mértékétől - írták.

Az MNB közölte, ennek megfelelően határozottan visszautasítják, hogy szakmai – a pénzügyi rendszer stabilitását és a fogyasztók védelmét szolgáló – intézkedéseit bárki pártpolitikai célok érdekében próbálja meg meghamisítani, félremagyarázni. A pénzügyi tárgyú törvények betartása Magyarországon nem csak minden pénzügyi intézmény és fogyasztó, de – pontosan ugyanolyan mércével mérve – a DK elnökének vagy a családi köréhez tartozó társaságoknak is egyaránt kötelessége.

Az Altus bírósági pert indított az MNB intézkedésével szemben, amely az elsőfokú tárgyalásnál tart. A jegybank természetesen a bíróság előtt is képviseli szakmai álláspontját, mivel meg van győződve annak helyességéről - közölte az MNB.

Borítófotó: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (MTI Fotó: Illyés Tibor)