Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Budapesti startupok Dublinban

HírekSzajlai Csaba

Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) és a 9. Be Smart versenyének nyertes startupjai Írország első számú innovációs szakkiállításán, a Futurescope-on fognak bemutatkozni.

 

A Közalapítvány idén immár a harmadik delegációval jelenik meg kiállítóként a Dublin BIC szervezésében megvalósuló Futurescope-on, melynek látogatói száma 20 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest.  A Dublin BIC egy non-profit szervezet, ami ugyanolyan Business Innovation Center minősítéssel rendelkezik, mint a BVK.

„A BVK 2015 óta immár a 34. fővárosi startup delegációt mutatja be külföldön Budapest városdiplomáciai kapcsolatrendszerét felhasználva, nagykövetségeink, főkonzulátusaink és az Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal segítségével.  Dublint azért választottuk, mert a European Digital City Index szerint a 10 legfejlettebb startup ökoszisztémával rendelkező európai város egyike" – mondta Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke. 
A Futurescope a dublini külgazdasági tevékenység legfontosabb rendezvénysorozata.

„Nagyon örülök annak, hogy a BVK-val és a Külügyminisztériummal együttműködve elértük, hogy egyre több magyar vesz részt rajta, akik egyre több elismerést kapnak, egyre több üzletet sikerül kötniük. Óriási jelentőségű lehet a következő évtizedben, ha Budapest az európai startup ökoszisztéma közép-európai fővárosává válik" – mondta Pálffy István, Magyarország dublini nagykövete.

A BVK csapata, a Mindtech, a BankZee, az e-Fásli és a Creo Medical a legnagyobb külföldi delegációként jelenik meg a rendezvényen. A startupok az Enterprise Ireland központjába, AIB Bankcentre-be és az Airbnb központjába is ellátogatnak. A korábbi dublini delegációk sikerét legjobban a Route4U esete mutatja: a kontinensről egyedüliként bekerültek azon 8 cég közé, melyek összesen 300.000 eurot nyertek el smart technológiáik fejlesztésére a dublini helyi hatóságoktól az ír főváros életminőségének javításáért.

Borítófotó: BVK / Facebook