Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Brüsszelbe menekülnének a jobbikosok

Hírekfigyelo.hu

A jobbikos pártmédia tegnap este közölte, hogy minden valószínűség szerint megvan a párt EP-listáján szereplő első öt név – írja az Origo. A dolog pikantériája, hogy négyen közülük országgyűlési képviselők. A szétesés határán táncoló, baloldallal kokettáló náci pártra nézve ez nem sok jóval kecsegtet.

Mint ismert, a kémügybe keveredett Kovács Bélát (gúnynevén KGBélát) és Morvai Krisztinát nem indítja a Jobbik a májusi EP-választáson. Korábban még legalább öt képviselői helyről álmodoztak, ma már három, legfeljebb négy hellyel is elégedettek lennének a párt vezetői.

A Jobbik házi blogjaként funkcionáló Zsúrpubi hozta le, hogy a párt évadnyitóján bemutatott kampányfilmben szereplő politikusok minden valószínűség szerint szerepelni fognak az EP-listán. Gyöngyösi Mártont, a Jobbik elnökhelyettesét „meglehetősen világlátott, több nyelven beszélő, Európa egyik leghíresebb egyetemén diplomát szerző” személyként jellemezték, persze a zsidó származású képviselők listázásának ötletét jótékony homály fedte az írásban.

A Zsúrpubi által esélyesnek tartott politikusok között szerepel még Bana Tibor, Brenner Koloman és Lukács László György országgyűlési képviselők, valamint a párt nemzetközi sajtósa, Pánczél Ágnes is.

A mostanság cuki arcát mutogató Jobbik az áprilisi választás óta a permanens szétesettség állapotában van, pártszakadás történt, folyamatosak a botrányok és a baloldallal való összeborulás sem túl jó üzenet táboruk részére.

Borítófotó: Sneider Tamás pártelnök (k), Gyöngyösi Márton elnökhelyettes, frakcióvezető (j) és Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő a Jobbik évadnyitó rendezvényén a budapesti Dürer Kertben 2019. február 2-án. (MTI/Máthé Zoltán)