Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Brexit vagy nem brexit, ez itt a kérdés

HírekD. Gy.

Sorsdöntő napok állnak Theresa May és kormánya előtt. December 11-én szavaz a brit törvényhozás a May és az Európai Unió által kötött megállapodásról. A pakliban még az is benne van, hogy új népszavazást írnak ki.

Jövő kedden Theresa May számára eljön az igazság pillanata. Súlyos árat fizethet az elhibázott, rosszkor áterőltetett, s parlamenti többségébe kerülő előre hozott választásért, valamint azért is, hogy brexit-politikájában nem vette eléggé figyelembe a keményvonalas kilépést szorgalmazó tory párttársait - saját belső ellenzékét.

Ugyanakkor az EU bírósága által hozott döntés szerint a brexit visszafordítható - akár egy egyszerű politikai gesztussal. Ha ez a szcenárió valósul meg, az a kilépési népszavazáson kinyilvánított brit népakarat szembeköpése lenne.

Ha May nem tud december 11-én többséget állítani maga mögé, akkor egy, még aznap szavazásra bocsátandó konzervatív javaslat értelmében a kilépés körüli kontroll a kormány hatásköréből a parlament hatáskörébe kerülne át. Súlyos csapás lenne ez Maynek, hiszen a jelenleg legfontosabb brit ügyre alig maradna befolyása. Miniszterelnöki pozíciója meginogna, kormánya is vele együtt bukna. Számára aggasztó előjel, hogy a parlament a héten megszavazta, hogy nyilvánosságra kell hoznia a brexit tárgyalások teljes jogi dokumentációját. May ezt szerette volna elkerülni, hiszen ha megismerik a dokumentumokat, az támadási felületek egész sorát nyitja meg ellene. A képviselők viszont úgy értékelték a miniszterelnök vonakodását, hogy lenézi és semmibe veszi a parlamentet, a nép választott képviselőit. Újabb rossz pont May számára a december 11-ei sorsdöntő szavazás előtt.

Közben az Európai Unió Bíróság közzétett egy véleményt, amely szerint az Egyesült Királyság a 2017 márciusában kinyilvánított kilépési szándéktól számított két éven belül - vagyis jövő márciusig - visszavonhatja kilépési nyilatkozatát. A bíróság értelmezése szerint egy nemzetközi egyezményből való kilépés egyoldalú kifejezése egy ország szuverenitásának. Így a visszalépés is ekként értelmezendő. Az persze már más kérdés, hogy a bentmaradás ilyen módja ignorálná a kilépés mellett döntő brit választói akaratot, s minden bizonnyal súlyos belpolitikai következményekkel járna.

Ha May veszít december 11-én, párttársai várhatóan bizalmatlansági indítványt nyújtanak be ellene. Több szcenárió is elképzelhető: új kormány alakul, amely a kemény brexit mellett dönt, vagyis nem lesz megállapodás az EU és az Egyesült Királyság között. Ennek súlyos gazdasági ára lenne a következő néhány évben. Ha a toryk elvesztik parlamenti többségüket, előre hozott választásokat írhatnak ki. Ezen az EU-tagságot támogató Munkáspárt megszerezheti a hatalmat, és visszacsinálhatja az egész brexitet - szintén szembeköpve a népszavazás eredményét. Ebben az esetben viszont a brit állampolgároknak szembesülniük kéne Jeremy Corbyn szélsőbalos, szinte már kommunista gazdaságpolitikájával, aminek ismét csak a gazdasági helyzet romlása lenne a következménye.

A brit politikai elit nagyon rosszul kezelte a brexit körül kialakult helyzetet, s ennek a választók isszák meg a levét. Nem lenne meglepő, ha a következő voksoláson a hagyományos pártstruktúrán kívüli, elitellenes szervezetek, kisebb pártok előretörése következne be. Egy hasonló folyamat már évek óta zajlik a kontinens országaiban. Úgy látszik, kell egy kis idő, hogy átérjen a csatorna túloldalára.