Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Bill Gates és Steve Jobs tiltotta, te miért engeded?

HírekLengyel Gabriella

Kütyükorlátozó szülőnek lenni nem könnyű, sok bajt hoz az ember a saját fejére. Könnyebb sorolni az ellenérveket, hogy úgyis ez a jövő, meg az összes gyerek képernyőfüggő, meg azt, hogy ezekből a gyerekekből mind programozók lesznek, és különben is, a szülőknek is jár a pihenés. Amit szintén képernyő előtt gúvadva töltenek. Vajon van még helye a kételkedésnek?

Engedek a nyaggatásnak, beülünk a Mekibe egy gyerekmenüre. A sorban ott áll egy iskolatárs, a gyerekek le is huppannak egymás mellé. Az enyém elkezd enni, a másik gyerek előveszi a tabletet, gondosan kitámasztja a hamburgeres doboznak, elindít a Youtube-on egy videót. Az én fiamnak is rögtön kocsányon lóg a szeme, bennem meg megy fel a pumpa. Nem bírom megállni, és megkérdezem, hogy miért kell tabletezni evés közben? Jaj, hát ő ilyen kocka - nevet fel az anyuka. Kilenc éves gyerekről van szó. Már enni sem tud tablet nélkül. Engem ez kiborít, képtelen vagyok megszokni.

Hiszen kütyüznek a gyerekek mindenhol, étteremben, orvosi rendelőben, a metrón, hosszabb utazás alatt a kocsiban, strandon, és igen, a játszóházban is. Kezükben a telefon, amint kilépnek az iskolából, és le sem teszik, amíg újra el nem kezdődik a tanítás, jó kicsit azért alszanak is. Nem tanultak türelmet, nem tanították meg őket várni, alacsony az önfegyelmezési képességük. Szüleik ahhoz a generációhoz tartoznak, akikkel elhitette Vekerdy Tamás és a liberális nevelés többi prókátora, hogy a korlátozással lenyesegetik a szárnyaikat. Így a totyogók, amint beszélni kezdenek, döntéseket hozhatnak, egyenrangúnak tekintik őket szüleik, ahelyett, hogy irányt és értékrendet mutatnánk. Így gyorsan azt is megtanulják ezek a gyerekek, hogyan terrorizálhatják összezavart felmenőiket. Akik meg inkább engednek, mert nem mernek és nem tudnak beleállni a konfliktusokba, mert az hiszik, rossz szülők, ha nemet mondanak és határozottan lépnek fel. Ezzel el is értünk a 21. századi nevelés paradoxonához, a szabadságban felnőtt gyerekek terrorban tartják jófejkedő szüleiket.

A sötét oldallal számolni kell

Az internet sötét oldalát a szülők is ismerik, tudják, hogy pillanatok alatt pornóoldalakra juthat a gyerek, azt is tudják, hogy zaklatók és ragadozók terepe a közösségi média, hogy tele van hazugsággal, hamis mintákkal. De akadnak olyan szülők is, akik tudják, hogy a technológia túlzott használata zavarokat és károkat okozhat a gyereknek. Hogy kik ők?  A technológia milliárdos titánjai, a Spectator szedte össze, mit is gondolnak, miközben tömik a zsebüket.

Bill Gates, a Microsoft alapítója azt nyilatkozta: gyermekeinek 14 éves koráig tiltotta, hogy saját mobiljuk legyen, és később is korlátozta a használatot, például a családi étkezésekkor soha nem engedte, hogy a telefont nyomkodják. Felesége, Melinda tavaly beszélt arról, hogy ha visszaforgathatná az idő kerekét, akkor jobban ellentartott volna a gyerekek okostelefon iránti nyomulásának.

Steve Jobs egy, a New York Times-nak adott interjúban mondta el, hogy gyermekei soha nem élvezték az Apple által akkor piacra dobott Ipadet. Az Apple egyik CEO-ja, Tim Cook is azt mondta, korlátozza az unokaöccsét a használatban, a közösségi médiát pedig kifejezetten tiltani javasolta.

Érdemes egy pillanatra elgondolkodni azon, hogy vajon a legnagyobb guruk miért féltik ennyire a kiskorú családtagjaiktól azt, amin halálra keresik magukat. Úgy tűnik, hogy a techelit nagyon pontosan tudatában van annak, hogy a szempillantás alatt kialakuló függőséget később lehetetlen megszüntetni.  Vannak olyan techúttörők - igaz, kevesen -, akiket gyötör a bűntudat, mert tudják, hogy találmányaik tragikus következményekkel járnak a fiatalok mentális egészségére, és akkor itt most ne menjünk bele a Facebook politikai és társadalommérnöki munkálkodásába, mert az inkább a felnőttek manipulálását célozza.

Sean Parker, a Facebook alapító elnöke volt, de már 2005-ben távozott a vállalattól. Egy tavalyi interjúban említést tett a lelkiismeretfurdalásáról, és bevallotta, már a kezdetek kezdetén úgy épült fel mind a Facebook, mind az Instagram, hogy minél több idejét elrabolja a felhasználókat, hogy a like-ok okozta öröm, a gyors visszacsatolás dopamin termelést indítson el az agyban. Ez pedig függővé teszi a felhasználót, kihasználva pszichológiai sebezhetőségét. Ez a kis pszichológiai trükk dolllármilliárdokat hozott Zuckerbergnek, aki tavaly egy megható nyilvános levelet intézett a lányához, amelyben a virágok csokorba kötéséről meg olvasásról és játékról elmélkedett, de mélységesen hallgatott a szörnyről, amit igazgat. Ami beszippantott már két generációt, digitális figyelemválságot okozva nekik, és elérte azt, hogy a virtualitásban jobban érzik magukat a felhasználók, mint a való világban. Elérte azt, hogy személyes kapcsolataik leépülnek, érzelmeiket emojikkal fejezik ki, ez ám a teljesítmény.

 A következmények drámaiak

Egy brit kutatás szerint a mai gyerekek feleannyi időt töltenek játékkal, mint szüleik anno. Ott ugyan úgy vélik, nem lehet ezért csak a technológiát hibáztatni, mert egyre kevesebb a közösségi tér, ahol ezt megtehetik. De Magyarország a játszóterekben kifejezetten jól áll, nyomasztó látvány ezeket a nyári szünetben vagy hétvégén üresen látni. A mai késő harmincasok és negyvenesek még minden szabadidejüket a levegőn töltötték, tudták magukat szórakoztatni, bandákba verődve bicikliztek, fociztak, pingpongoztak a panelek árnyékában, kunyhót építettek, élték és közben tanulták az életet.

Az okoseszközök révén bármikor elérhető internet viszont elragadta a figyelmünket, mert gyakorlatilag kiküszöbölte az unatkozást. Míg mi ezt felnőttek hasznosnak találjuk, mert azt gondoljuk, hogy ttt van a világ összes információja a zsebünkben. De a bőség digitális kosarából nemcsak a tudást vehetjük ki, hanem ott lapul benne a szorongás, az álmatlanság, a depresszió és rengeteg téveszme. Amerikai kutatások már látják az okostelefonnal felnőtt tinik megváltozott viselkedését, érzelmi kompetenciájuk romlását, brit kutatók is kongatják a vészharangot.

Minél többet kütyüzik egy kamasz, annál nagyobb az esélye a depresszióra, 2007 óta az amerikai 12-14 évesek között megduplázódott az öngyilkosságok aránya. Ez pedig egy meglehetősen drámai, sötét felhő a „megállíthatatlan” technológiai fejlődés rózsaszínre festett egén.

Borítókép: illusztráció, csn.org