Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Az eMAG lett Magyarország legnagyobb webáruháza

Hírekfigyelo.hu / MTI

Magyarország legnagyobb webáruháza az eMAG lett, második helyre az Extreme Digital került, míg a harmadik helyen a Media Markt végzett a 2018-as online forgalmi adatok alapján – közölte kedden a GKI Digital.

Az eMAG négy év után vette át az első helyet az addigi listavezető Extreme Digital-tól. Kérdés ugyanakkor, hogy a két legnagyobb online áruház tavasszal bejelentett fúziója hogyan alakítja át a piaci erőviszonyokat. Ennek megválaszolására 2020-ig még várni kell – írták.

A GKI Digital adatai szerint a lista 10 legnagyobb kereskedője mintegy nettó 150 milliárd forint forgalmat ért el az online értékesítésből. Ehhez a bevételhez összesen több mint 5 millió sikeres tranzakció (rendelés) társult – közölték.

A GKI Digital által nyilvántartott több mint ötezer webáruház közül az első 10 piaci súlya 35 százalék volt 2018-ban, ami 2 százalékpontos csökkenés az egy évvel korábbi eredményekhez képest. A legnagyobb webáruházak növekedési üteme alacsonyabb a piaci átlagnál, az első 10 összesített forgalma csupán 11 százalékkal nőtt egy év alatt, miközben a teljes online kiskereskedelem 17 százalékot bővült Magyarországon.

A GKI Digital 2015 óta készít nyilvános rangsort a magyar piacon működő legnagyobb online kereskedőkről.

Borítókép: emag.hu