Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Agrárkamara szerint tovább drágulhat a sertéshús ára

Hírekfigyelo.hu/MTI

Az utóbbi hónapokban Kínában és a vele szomszédos országokban is erősen megnőtt a kereslet az európai sertéshús iránt. 

Tovább nőhet a sertéshús és a belőle készülő készítmények ára az elkövetkező hónapokban, mivel a sertések felvásárlási ára szárnyal az afrikai sertéspestis miatt –  közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

A NAK a drágulást az afrikai sertéspestis elterjedésével indokolta, amely Kínában és Európában jelentős károkat és kiesést okoz a sertéstermelőknek.

A vágott sertések európai árszintje jelenleg meghaladja kilogrammonként az 1,8 eurót, és egyes előrejelzések szerint a harmadik negyedévben elérheti a 2 eurót kilogrammonként. Magyarországon is 35 százalékkal emelkedett az első fél évben a sertés felvásárlási ára, ugyanakkor a nagy-, illetve kiskereskedelmi ára nem követi ezt, a kiskereskedelem csak jelentősen késve, minimálisan emelte árait, a húskészítményeknél pedig gyakorlatilag nem történt elmozdulás –  jegyezte meg a NAK.

A testület szerint az élelmiszeriparnak és az állattartóknak létfontosságú az önköltségemelkedés érvényesíthetősége az árakban, ugyanakkor a fogyasztók számára alig lesz érezhető, éves szinten is csupán pár ezer forintot jelent majd fejenként.

Közölték azt is, hogy a sertéspestis távol-keleti elterjedése miatt jelentősen átrendeződött a világ sertéspiaca, ami Magyarországon is gondot jelent.

Cikk- és címlapkép: Getty Images Europe