Hirdetés átugrása →
Bezár ×

A sokszínűséget nem lehet betiltani

HírekL. Simon László

A közelmúltban az Orbán-kormányok kultúráért felelős államtitkáraival, köztük a jelenlegivel együtt az Örökség Kultúrpolitikai Intézet kerekasztal-beszélgetésén vettem részt. A jó hangulatú vita bebizonyította, hogy kontinuitás van a munkánkban: a kultúrpolitika legfontosabb kérdéseivel azonos értékek mentén nézünk szembe.

A közönség soraiból valaki többször is bekiabált, az avantgárd és a posztmodern betiltását követelve. Futóbolond, mondhatnánk, és felhívhatnánk a figyelmét Hóman Bálint egykori miniszter szavaira: „Csak a tehetséget ismerem el a művészetben, s nem az irányt.”

De mindez hiábavaló lenne, miközben olyan kultúrpolitikai dzsihád indult meg az utóbbi hetekben a közéletben, amelyben a megszólalók néha összekeverik a kulturális élet szereplőinek, valamint a politikusoknak a feladatait. Közírók akarják megszabni, hogy miként is kell a kultúrát irányítani, s hogyan kell a támogatási rendszert átalakítani. Az ultimátumszerű kinyilatkoztatások már nem a liberális tábor szerzőitől hangoznak el, ők legfeljebb azon keseregnek, hogy nem kapnak támogatást, ösztöndíjat, lehetőséget, ami nyilván nem igaz. Egyes konzervatív újságírók olyan módon kérik számon a kormányt, ahogyan azt Konrád Györgyék tették a sajátjaikkal. A nyilvánvaló igazságaik mellett sem szabad viszont elfelejteni azt az apróságot, amire Orbán Viktor a miniszterelnöki eskütételei során mindig utalt, a kétharmados parlamenti többség nem azt jelenti, hogy csak a saját szavazóinknak akarunk megfelelni, miként Orbán Viktor a háromharmad kormányfője kíván lenni, úgy a kormánypártok is az egész nemzetnek tartoznak felelősséggel. A politizálás lehetősége mindenkinek adott, a felelősség és a választói felhatalmazásból következő döntés joga viszont azoké, akik a politikusi szerepet is vállalják, így a kritikák meghallgatása után a kultúrpolitika irányáról, a konkrét támogatásokról a megválasztott és kinevezett vezetőknek kell dönteniük. Most Kásler Miklósnak, Fekete Péternek, vagy éppen a miniszterelnök által újra megbízott Andy Vajna filmügyi kormánybiztosnak.


Fotó: L. Simon László és Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselők, valamint Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár (b-j) az Örökség Kultúrpolitikai Intézet kerekasztal-beszélgetésén, amelyet a 2010 utáni Orbán-kormányok kultúrpolitikájáról tartottak a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2018. június 21-én.

Magam is sokat sopánkodom azon, hogy miért nincsenek olyan nagy játékfilmek, amelyek a nemzeti identitásunk szempontjából fontos, sorsfordító eseményeket dolgozzák fel, de azt már nehezen döntöm el, hogy ez mennyiben a filmalap vezetőinek, Havas Ágnesnek és Andy Vajnának, és mennyiben a forgatókönyvíróknak és rendezőknek a felelőssége. 

Vajon igazuk van azoknak, akik a konzervatív oldalon a saját politikusaikra mutogatnak, számon kérve, hogy a kétharmados többség nem tesz meg mindent liberális kulturális hegemónia megtörése érdekében? Vajon nem éppen az Orbán-kormányoknak köszönhetően vált köztestületté a Magyar Művészeti Akadémia? Vajon nem a mi kormányunk adott a szervezetnek pénzt, paripát, fegyvert? Vajon nem a nemzeti kormány hívta életre a jelentős forrásokból gazdálkodó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft.-t, vagy a Nemzeti Filmalapot? És még sorolhatnám azokat az intézkedéseket, beruházásokat, amelyek mind-mind a magyar kultúra ügyét, valamint a korábban méltatlanul háttérbe szorított konzervatív elit kárpótlását szolgálta. Ezzel élni kell tudni. Nem a politikán kell számon kérni, ha nem születnek meg a nagy művek, már ha valóban nem születnek meg. 

Ignotus 1908-ban leírt szavaival kell azokat is óvatosságra intenünk, akik ma meg akarják mondani a kormánynak, vagy az állami intézmények vezetőinek, hogy kiket szabad támogatni, felléptetni, rendezésre felkérni, kik is az igazi konzervatívok, az igazi magyarok. Nekünk azon szűkkeblűség ellen kell küzdenünk, mely „minden újabb törekvésre, hangra vagy formára kimondja a szentenciát, hogy nem magyar, s védekezésre szólítja fel ellene a nemzeti szellemet.” 

Azoknak, akik a saját sikertelenségüket a liberálisok már nem létező túlzott támogatásában látják, Kassák nyomán azt tudjuk üzenni: művekkel csak művek vitatkozhatnak. Jobbnak, okosabbnak, tehetségesebbnek kell lenni, a párthűség nem pótolja a tehetséget. A kultúrában sosem lesz béke, a kultúrharc természetes dolog, csak nem mindegy, mi a harc célja. Hóman ezt világosan megfogalmazta: „Nem békét akarok a művészetben, én a művészetben versenyt akarok…”

Borítófotó: Látogató a Tolongó idők című plakátkiállításon a Magyar Nemzeti Múzeumban a megnyitó napján, 2018. június 14-én. A kiállítás augusztus 25-ig látogatható. (MTI Fotó: Mónus Márton)