Hirdetés átugrása →
Bezár ×

A nyári utazásokat is megkönnyíti a MÁV első emeletes vonata

Hírekfigyelo.hu

Az új szerelvények 2020 januárjában-februárjában állhatnak üzembe

Szerdán futópróbára átadják a Stadler Rail első két Fehéroroszországban gyártott alvázára a cég szolnoki üzemében hegesztett és forgóvázzal ellátott, majd a Dunakeszi Járműjavítóban összeszerelt és festett emeletes Kiss szerelvényét  – írja a Világgazdaság.

Az első vonat kigördülésekor Szepessy Tamás, a Dunakeszi Járműjavító Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, eddig 6 motorkocsi, 24 szerelvénykocsi érkezett. Az első körben 11, egyenként 600 személyes vonat készül el Dunakeszin – a gyártóbázison 80 főnek ad munkát a projekt. 

A Dunakeszi gyártelepről kigördülő Kiss vonatok most futópróbákra Csehországba és Németországba indulnak. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a Világgazdaság kérdésére elmondta, a tervek szerint az ősszel már a magyar vonalakon is találkozhatunk Kiss-próbajáratokkal, ám ehhez a vonalakat is fejleszteni kell, hogy az új járművek gyorsaságát kihasználhassák és tartani tudják a menetrendet, ezzel komoly minőségjavulást érjenek el.

A tervek szerint az új szerelvények 2020 januárjában-februárjában állhatnak üzembe a Budapest-Vác-Szon és a Budapest-Cegléd-Szolnok útvonalon, ahol évente jelenleg 12.5-12,5 millió utas utazik. Emellett – főként a nyári szezonban – Kőbánya-Kispestről vagy Kelenföldről indulva a balatoni vonalakon tudnak majd tehermentesíteni.

Címlapkép: TASS / Getty Images