Hirdetés átugrása →
Bezár ×

A magyarok világszínvonalú alkotásokra képesek

Hírekfigyelo.hu/MTI

A magyarok világszínvonalú alkotásokra képesek, "ott vannak a szeren", a sportinnovációban éppúgy, mint a nemzetközi szinten is versenyképes egészségügyi innovatív vállalkozások mezőnyében - hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára pénteken a szellemi tulajdon világnapján, a Millenniumi díjak átadásán. 

Cseresnyés Péter hozzátette: a Millenniumi díjakkal közel 20 éve ismeri el a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) a magyar művészeti és technológiai kultúra örökségének ápolásában, közvetítésében és védelmében jeleskedő intézményeket, valamint az innovatív projekteket és cégeket.
    
A díjat idén a Co&Co Designcommunication, a MOME EcoLab, az Innomed Medical Zrt., és a Microsec Zrt. kapta. Az elismeréseket Cseresnyés Péter és Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke adták át Budapesten.

    
Cseresnyés Péter kitért arra is, hogy április 26-a a szellemi tulajdon védelmét biztosító rendszer ünnepe is, a magyarok több mint 120 éve támaszkodhatnak a hivatalra. A szellemi tulajdon védelme segíti hozzá az alkotókat ahhoz, hogy a kutatásra vagy terméképítésre fordított erőfeszítéseik megtérülhessenek, ezzel is alkotásra motiválva a kreatív elméket - mondta.

    
A világnap témája idén a szellemi tulajdon és a sport kapcsolata. A kiemelkedő szellemi és fizikai teljesítmény napjainkra összefonódott egymással - hangsúlyozta. A számtalan innovációs megoldás, ami a sportágak és a sportruházatok kapcsán megszületett, a lélegző anyagoktól a csúcsteljesítményt segítő futócipőkig, ma már az átlagember életét is segítheti - mutatott rá. Hozzátette: mindez lehetetlen volna a kifejlesztett megoldásokhoz kapcsolódó szellemi tulajdon oltalma nélkül. 

    
Ezen a napon az iparjogvédelmi hatóságok és szerzői jogi hatóságok világszerte változatos programokkal, rendezvényekkel irányítják rá a figyelmet a kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotók eredményeire - ismertette. A tudomány és az alkotás világában a szellemi tulajdon tölti be ugyanazt a szerepet, amit a sportban a szabálykönyvek és a bírók által érvényesített fair play szellem - fogalmazott. Az SZTNH ugyanezért felel: a kiválóság és az elsőség tiszteletéért, a valóban legnagyszerűbb eredmény elismerésért - összegezte az államtitkár.


Farkas József, a Sanametal Kft. ügyvezetője (k) átveszi 
Cseresnyés Pétertől, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkárától (b) a 2018. év Informatikai Innovációs Díjat a 27. (MTI/Szigetváry Zsolt)
    
Pomázi Gyula, az SZTNH hivatal elnöke arról beszélt, hogy a szerzői jog és az iparjogvédelem folyamatosan jelen van a társadalom életében. Segítséget nyújt, hogy a saját képességeit mindenki erkölcsileg és gazdaságilag elismert módon bontakoztathassa ki. 

    
A globalizáció világában az emberi elme és találékonyság marad az egyetlen olyan erőforrás, amely korlátlan mennyiségben rendelkezésre áll - mondta. Míg azonban a természeti erőforrások nagyobb része csekélyebb munkával is közvetlenül a gazdaság szolgálatába állítható, addig a szellemi alkotások létrehozása jellemzően csak jól képzett és művelt emberfőktől várható - fejtette ki. Az elnök emlékeztetett: a hivatal felügyeletét 2018 május óta az ITM látja el, az SZTNH feladata, hogy hatósági munkájával és szolgáltatásaival a kreatív megoldásokat létrehozó magánszemélyek és innovatív vállalkozások számára megfelelő támogatást adjon. Ebben szorosan együtt kívánnak működni az innovációs intézményrendszer többi szereplőjével - húzta alá. 

    
Kitért arra is, hogy az európai szabadalom iránt világszerte növekvő igény jól tükrözi a régió technológiai innováció és k+f terén betöltött szerepét, a magyar jogosultak által benyújtott európai szabadalmi bejelentések száma tavaly több mint negyedével nőtt, az elmúlt 10 évben is kedvezően alakult. A Magyarországon hatályos szabadalmak száma tavaly év végén több mint 9 százalékos éves növekedést mutatva meghaladta a 28 ezret - sorolta. Az adatok alapján szerinte Magyarország jelentős, azonban a számok abszolút értékét nézve csak részben kiaknázott innovációs potenciállal rendelkezik.

    
Bor Máté, a magyar fejlesztésű Teqball - az asztalon játszott futball - sportágépítésért felelős vezetője a díjátadón elmondta: komolyan veszik, hogy a termékeik le legyenek védve, számos szabadalmi és védjegy oltalmuk van folyamatban. Újabb asztal kifejlesztésén dolgoznak, ezt az év második felében tervezik piacra vinni. Számos országban jelentek meg hamisított teqball-asztalok - jelezte. A cégnek Magyarország mellett Írországban, Luxemburgban, és az Egyesült Államokban vannak irodái. Öt éve indultak, eddig 50 országba adták el termékeiket, 110 munkatársuk van. Már 30 országban működik hivatalos teqball-szövetség, jelenleg 80 országban tárgyalnak nemzeti szövetségek létrehozásáról. Tárgyalnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, és a Nemzetközi Paralimpiai bizottsággal is, a magyar sportág, a teqball olimpiai sportággá nyilvánításról - mondta.

    
Az ENSZ genfi székhelyű Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) 2000-ben tartott közgyűlésén döntött arról, hogy minden év április 26-át a világ társadalmi fejlődéséhez és haladásához meghatározó módon hozzájáruló műszaki alkotók és művészek munkásságának és eredményei védelmének szentelt világnappá nyilvánítja. A Millenniumi díjat az SZTNH jogelődje,  a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke alapította a magyar Millennium évében.

 

Borítófotó: Barkóczi István, a FUX Zrt. vezérigazgatója (k) átveszi Cseresnyés Pétertől, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkárától (b) a 2018. év Ipari Innovációs Díjat a 27. Magyar Innovációs Nagydíj ünnepélyes átadásán az Országház Felsőházi termében 2019. március 28-án. (MTI/Szigetváry Zsolt)