Hirdetés átugrása →
Bezár ×

A Bridgestone is részt vesz az űrkutatásban

Hírekfigyelo.hu

Az abroncsgyártó a holdjárművek és a holdfelszín közötti abroncsnyom tulajdonságainak vizsgálatában tevékenykedik majd.

A Bridgestone Corporation bejelentette, hogy a Japán Aerospace Exploration Agency-vel (JAXA) és a Toyota Motor Corporationnel (Toyota) együttműködve részt kíván venni egy nemzetközi űrkutatási programban. A JAXA és a Toyota által az elmúlt hónapban tett bejelentés szerint a program kitűzött céljai között szerepel az emberi tevékenység szerepének bővítése, és szellemi tulajdonjoggal védett fejlesztések megvalósítása az űrkutatás terén. A Bridgestone részvétele ebben a programban kiterjed a túlnyomásos járműveken használt gumiabroncsok teljesítményigényeinek vizsgálatára, és az ilyen járművek jobb tereptartásának biztosítására a Hold felszínén – áll a társaság közleményében.

A Bridgestone kifejtette, a másik két szervezettel együttműködve arra vállalkoztak, hogy a JAXA-val a 2000-es években megkezdett közös fejlesztési programok folytatásaként az űr-expedíciók új korszakában segítséget nyújtsanak a holdjárművek és a holdfelszín közötti abroncsnyom tulajdonságainak vizsgálatában, és támogassák a Toyota holdjármű-programjának megvalósítását. 

A Bridgestone szakértelme és korábban megszerzett tapasztalatai a gumiabroncsok lenyomatának fejlesztésében szerepet kapnak majd a holdjármű mozgatásához kapcsolódó kihívások vizsgálatában és egy Elasztikus Abroncs kialakításában, amely képes megtartani a holdjármű súlyát, kezelni a gyorsítás és a fékezés terheléseit, biztosítani a lengéscsillapítást, javítani a jármű manőverező-képességét, és lehetővé tenni, hogy a jármű bejárja azt a több mint 10 ezer kilométeres útvonalat, amely a küldetés megvalósításához szükséges.

 

Fotók: global.toyota