A 2006-os választási kampányban a Fidesz fő üzenete így szólt: „Rosszabbul élünk, mint négy éve.” Az állítás kevéssé rezonált a szavazókban. Az év tavaszán az átlag választópolgár könnyen gondolhatta, hogy jól szalad a szekér, így a Fidesz szlogene nem találkozott a választók valóságérzetével. Az őszödi beszéd óta már tudjuk: „az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége meg trükkök százai” kellettek ahhoz, hogy a Gyurcsány-kormány fenn tudja tartani a konjunktúraérzetet, s hogy 2006 tavaszán az emberek úgy érezzék, jobban élnek, mint korábban, noha a gazdaság helyzete lesújtó volt.
Az ellenzéki pártok ma ugyanabba a hibába esnek, mint akkoriban a Fidesz: szembemennek az emberek mindennapi tapasztalatával, és azt próbálják bebizonyítani, hogy Magyarország rosszabb hely lett az elmúlt években. Van persze egy fontos különbség a 2006-os és a jelenlegi helyzet között: akkor csak a konjunktúra érzete volt meg, most viszont valóban növekvő pályán áll a magyar gazdaság. A 4,3 százalékos munkanélküliségi ráta az egyik legalacsonyabb Európában, a bruttó átlagkereset 2015–16-ban 8,2 százalékkal nőtt, a foglalkoztatottsági mutató évről évre javul. Mindezzel párhuzamosan stabil a költségvetés, uniós kulcsszint alatt az államháztartási hiány, és folyamatosan csökken az adósságráta. Az eredmények ma már nemcsak a makrogazdasági mutatókon látszódnak, hanem a mindennapi élet szintjén is. Az emberek nagyobb biztonságban érzik magukat, amit jól tükröz a belső kereslet és a születésszám növekedése.
Ilyen körülmények között nem is meglepő, hogy a január eleje tartó heves ellenzéki offenzíva teljesen hatástalan maradt. A közvélemény-kutatások szerint a Fidesz támogatottságát meg se karcolta ez az össztűz, a párt népszerűsége továbbra is 47-48 százalékos, míg az ellenzéki formációk nem tudják érdemben bővíteni a táborukat, sőt, a Jobbik némileg még vissza is esett.
Ugyanakkor a mostani helyzet korántsem veszélytelen a kormánypárt számára. Emlékezzünk csak vissza a 2002-es választásokra: a Fidesz azt hitte, a jó kormányzás eredményei önmagukért beszélnek, így joggal számíthat a választók támogatására, nincs is szükség valódi kampányra. A kampánystratégák tévedtek, a következmények ismertek.
Az akkori ellenzék ugyanis okosabb volt, mint a mostani. 2002-ben a balliberális tábor elismerte a gazdaság jó helyzetét, nem ment szembe a közérzülettel. Az ellenzéki politikusok nem állították, hogy az országban elviselhetetlen szegénység uralkodna, nem vizionáltak robbanással fenyegető szociális feszültséget, tömeges éhezést és elszegényedést. A balliberális tömb felismerte, hogy a stabil gazdaság, a konszolidált költségvetés kedvez egy osztogató baloldali politikának, és jóléti ígéretekkel kampányoltak. Tegyük hozzá, irreálisakkal.
Most azonban az ellenzék azt bizonygatja, hogy rosszul mennek a dolgok. Szemmel láthatóan annyira belelovalták magukat saját propagandájukba, hogy gyanítom, maguk is elhiszik: hazánk a tízmillió koldus országa. Bár az ígérgetési kampány jelei már fel-felbukkannak – a garantált alapjövedelem vagy a rálicitáló nyugdíjemelés képében –, de a mai ellenzék egyelőre a „rosszabbul élünk, mint négy éve” logikában gondolkodik, és egyre dühödtebben bizonygatja, hogy Magyarország kibírhatatlan hely. Ezt azonban ma csak az elkötelezett ellenzéki szavazók gondolják így. Ők azonban kevesen vannak.
Azt szokták mondani, hogy aki hatalmon van, egyre kevésbé érzékeli a valóságot. Különös, de úgy tűnik, hogy a magyar ellenzéknek hatalom híján sem működik a realitásérzéke.
