Észak-Korea nagyot lépett előre az atomhatalommá válás útján. Újabb nagy hatótávolságú hordozórakétát teszteltek, illetve hidrogénbombát is robbantottak. Lxapzártánkkor még nem volt biztos, hogy újabb interkontinentális rakétát is kilőnek-e.
Az aggasztó hírek ellenére is fenntartjuk eddigi véleményünket, miszerint a világ még mindig messze van az atomháborútól. Az atombomba Hirosima és Nagaszaki után leginkább az elrettentést szolgálja, ezért sem vetettek be azóta ilyen fegyvert. Továbbra is érvényes, hogy aki elsőként lő, az hal meg másodikként.
A kis távol-keleti ország fura ura szeme előtt Kadhafi líbiai vagy Szaddám Huszein iraki diktátor sorsa lebeghet, akik lemondtak tömegpusztító fegyvereikről, majd a demokráciaexport áldozatává váltak. Ő nem akarja ezt a hibát elkövetni.
Észak-Korea azonban nem egy olajban gazdag ország, ráadásul továbbélésében szinte minden szomszédja érdekelt. Kína szeretne egy államot a saját határa és a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok között látni. Peking nem érdekelt a termékei felvevőpiacának számító Észak-Korea összeomlásában, és milliónyi onnan érkező menekült befogadásában sem.
Szöul számára intő példa a német újraegyesítés, amely 27 év és 1000 milliárd eurónyi ráfordítás után sem hozta fel nyugati szintre a volt NDK-t. A szegény északi rokonok ráadásul békeidőben olcsó munkaerőt is adnak a Kínával versenyző dél-koreai iparnak.
Japán az észak-koreai veszélyre hivatkozva fejleszti hadseregét és módosította tavaly békealkotmányát. A szigetország hadereje immáron külföldön is részt vehet szövetséges önvédelmi akciókban, pl. ENSZ-békefenntartási küldetésekben.
Japánt most közvetlen fenyegetés is érte, hiszen első ízben repült át területe fölött észak-koreai rakéta, amelyet a korábban készenlétbe helyezett Patriot elhárító rakéták nem lőttek le. Oroszország az ENSZ BT állandó tagjaként ebben a konfliktusban ázsiai hatalomként is felléphet, ha nem is közvetítőként, de mérséklőként.
Az atomhatalmaknak nem érdeke ugyan, hogy az atomklub tovább bővüljön, ám az elszigetelt Phenjan a „kedves vezető” minden különcsége ellenére – eddig legalábbis – racionálisan viselkedik.
A klub bővülésének veszélye aggasztó, ám nem példa nélküli. Most egy 25 milliós ország kopogtat az ajtón, ám sokan a 9 milliós Izraelt is atomhatalomnak tartják. Az egymás ősellenségének számító, immáron nukleáris hatalom India és Pakisztán is a helyén kezeli az atomkérdést.
Az USA a rakétaválság árnyékában nemcsak újabb fegyvereket tud eladni a térségben, de nyomás alatt tarthatja a Phenjan szövetségesének számító Kínát. Peking, engedve az amerikai követeléseknek, gazdasági szankciókkal sújtja tűzzel játszó szomszédját, és igyekszik Washington újabbnál újabb követeléseit is teljesíteni, nem adva ürügyet Trumpéknak arra, hogy Kínára is kiterjesszék a szankciókat.
A nemzetközi média minden eddigi témát (ISIS, Erdoğan, migráció) félretolva szinte hisztérikusan tudósít a rakétaválságról. Amíg nem jön menetrend szerint a következő krízis.
