Persze a bővülést lehet egy- vagy sokoldalúan értékelni. Távolról sem elmerülve a részletekben, azt, aki nem foglalkozik rendszeresen a közgazdasági ügyekkel, megkockáztatom, nem különösebben érdekli, miként is alakul a negyedéves GDP-szám vagy éppen az államháztartási hiány, nő-e vagy csökken a deficit, valamint az sem, hogyan is mérséklődik az adósságráta. Ellenben azt mindenki észleli, hogy a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz képest – mikor is kvázi összejött az államcsőd – mit is jelent a stabilitás, a biztonság.
A mostani robbanás nem pusztán a számok szintjén mutat jól: bizakodók a háztartások és az üzleti szféra. Ez a gazdasági növekedés azért is hasznos, mert nem borítja fel a pénzügyi egyensúlyt. Talán emlékszünk még a baloldali és liberális közgazdászok évtizedes maszlagjára: vagy gyarapodás, vagy egyensúly. Lehet választani.
De mit is érzünk a makroszámokból a mindennapokban? Például azt, hogy nem lehet helyet foglalni a vidéki wellness-szállodákban, nincs üres parkoló a budapesti hipermarketek környékén, országosan pörög az ingatlanpiac. Szombathelyen 300 ezer forintot keres a pénztáros, Egerben pedig „királyként” él, aki autószerelési vállalkozást működtet, pláne, ha a domboldalon még szőlője is van. Senki sem állítja, hogy ez már a jólét, de nagy kár lenne nem elismerni a teljesítményt.
S míg korábban a kivitelre termelő multinacionális cégek adták a gazdasági lendületet, addig mára a hazai szektorok, a „belső gazdaság” dinamikája a fő mozgatóerő. Az idegenforgalom, az építőipar, a mezőgazdaság ebbe a sorba tartozik. Ezeknek a nemzetgazdasági ágazatoknak, alágaknak a bővülése azért is rendkívül hasznos, mert az itt létrehozott GDP szinte teljes összegben hazai jövedelemmé válik.
De hát ismerik a hagyományos magyar közgazdasági lelket: mire föl ez az optimizmus?
Kész szerencse, hogy az egyébként is elképesztően aktív jegybank bedobta új ötletét, amely a hitelezésen keresztül fűtené tovább a magyar gazdaságot – teljesen piaci alapon. Ez egyúttal üzenet is a megapesszimistáknak. Mindig akad kapaszkodó.
