A szónokok beszédeikben a dicső múlt és a jelen közötti párhuzamokat keresik. Az idei nemzeti ünnepen ez különösen könnyű lesz, hiszen a Múzeumkertben az ezeréves lengyel–magyar barátság újabb megerősítését láthatjuk majd. Országainknak most is egy terjeszkedő birodalmak közötti ütközőzónában kell jól felfogott nemzeti érdeküket megvédeniük. Brüsszel a lopakodó föderalizációval egy technokrata szuperállamot, Európai Egyesült Államokat hozna létre, míg Oroszország és az USA gazdasági és politikai befolyását terjesztené ki térségünkben.
Ezeket a szerencsére nem fegyveres, ám felettébb éles harcokat csak szövetségesekkel lehet eredményesen megvívni. A mondás szerint ahol becsukódik egy ajtó, ott kinyílik egy másik. A Budapest–Bécs–München-tengely most gyengülni látszik, ám itt van helyette a kipróbált Budapest–Varsó-tengely, amely már önmagában is elég jelentős ahhoz, hogy szabad vegyértékei iránt komoly legyen – például Rómában – az érdeklődés.
A lengyel és a magyar kormányfő a két ország közötti véd- és dacszövetség jegyében már többször kijelentette: a 7. cikkely szerinti eljárás adott szakaszában megvétózzák a másik ország elleni szankciókat. Brüsszel ugyanis „demokráciaeljárásnak” csúfolt politikai-jogi támadással akarja a nemzeti szuverenitását védelmező, valamint a migránsok kötelező betelepítésének a tervét következetesen elutasító országainkat visszaterelni a sorba.
Magyarország és a Fidesz tehát ereje teljében várhatja a májusi EP-választást. Manfred Weber is ezért járt soron kívül Budapesten, hiszen bizottsági elnöki ambícióihoz minden tagállam szavazatára szüksége van.
Míg a Múzeumkertben a két kormányfő Európáról, jólétről, gazdasági növekedésről és szuverenitásról beszél, addig az ellenzék húsz (!!!) szónoka egy olyan Jobbiktól Gyurcsány(né)ig terjedő „egységről” fantáziál majd, amely leginkább hajótöröttek egy olyan mentőcsónakjához hasonlít, amelynek utasai bármikor megölnék egymást egy korty vízért.
