Mert a helyzet ennél egyszerűbb: azért választunk kormányt, hogy vezetőink dolgozzanak ki koncepciókat arra nézve, miként is tudnánk egyről a kettőre jutni, még inkább boldogulni s felzárkózni a Lajtán túli világhoz – fizetésekben, munkahelyekben, életvitelben, amiért anno rendszert váltottunk. Vissza az alapkérdéshez: létezik-e magyar modell? Valószínűleg igen, miként működik skandináv, osztrák és német is. Nem azért, mert tőlünk „kopizták” ezt a gazdag nyugati országok, hanem arról van szó: minden egyes nemzetgazdaságnak eltérők a paraméterei. Akadnak olyanok, melyek nyersanyagban erősek, vagy éppen felkapott turistacélközpontok, míg mások a tudásintenzív gazdaság „nyertesei”. Mik is a magyar specifikumok? A helyzet történelmileg úgy alakult, hogy hazánk tőke- és technológiaszegény gazdasággá vált, nyakig eladósított állammal. Nagyon nehéz ebből a gödörből kijutni. Vagyis a magyar modell részint arról is szól, hogy egy pénz- és tőkeszegény gazdaságot miként is lehet stabilizálni, a növekedést és az állami pénzügyeket egyensúlyba hozni. A magyar modell amúgy könnyen definiálható: miközben kivitelünk döntő része az EU-ba áramlik, addig az éves gazdasági teljesítmény több mint felét már a kis- és középvállalatok teremtik elő, náluk azonban még hátravan a felzárkózás, a versenyképesség javítása. Sillabuszok is rendelkezésre állnak: Magyarország számára nem lehet követendő minta a dél-európai államok gazdasági modellje, nem lehet a nagy eladósodottságot, a magas munkanélküliségi szintet példaként állítani hazánk elé. Nekünk sokkal inkább a foglalkoztatás növelését követően, a tőkegyűjtés után a tudásintenzív időszakra kellene koncentrálni. Fontos az is, hogy Magyarország megvalósítja a keleti és a déli nyitást, hogy részt vesz az új selyemút kínai kezdeményezéssel indult kiépítésében. Hazánk számára jó példa lehet a délnémet tartományok fejlődése, valamint az északolasz területek gazdasági bővülése, ahol is a motort a kkv-k bőgetik. S lehet persze vizsgálni a lengyel mintát: ott valamennyi nagybank szerepel a varsói tőzsdén, „lényegében kötelező a jelenlétük”. Ez a modell dinamikus tőkeforrást jelentene a magyar börzének is.
Más aspektusból ugyan, de Antall József néhai miniszterelnök is értekezett „a modellről és a valóságról”; ezt a művét a szakértelmiség „széthuhogta”. A helyzet ma sem jobb. Nem árt felidézni, hogy Magyarországnak nagyon régóta nem volt beleszólása a saját ügyeibe, teljeskörűen 1456-ban volt legutoljára, s aztán korlátozottan, a szocialista korszakban, 1945 és 1990 között pedig semennyire sem. Az uniós tagsággal hazánk részévé vált a döntéshozatalnak, nem határozhatnak már nélkülünk rólunk. Sokaknak talán ezért is fáj az, ami a kormánynak alapfeladat. Modellezni kell!
