Az egyszerű válasz az, hogy nem. Egy atomháborúban „aki elsőként lő, az hal meg másodiknak”, így a józan ész azt diktálja, hogy az eleve elrettentési céllal birtokolt atomfegyvereket ne vessék be. A „kedves vezető” sem akarja elveszíteni életnagyságú Disney-parkját, Kína és Dél-Korea sem érdekelt abban, hogy eltűnjön a kettejüket elválasztó ütközőzóna, vagy hogy egy háborús konfliktus esetén észak-koreai menekültek milliói induljanak el feléjük. Az USA-nak is érdeke, hogy a kommunista rezsim – kalkulálható – fenyegetése sakkban tartsa a térség országait, ami évtizedekre előre indokolja az ottani amerikai katonai bázisok létét, és még zsíros megrendeléseket is hoz az USA fegyvergyártó cégeinek. Eddig a racionális érvek.
Az észak-koreai válság viszont ürügyet szolgáltathat egy bizonytalan kimenetelű, globális kereskedelmi háború kirobbanásához. Trump elnök Amerikája két fő (gazdasági) ellenséget lát: a németek által dominált EU-t és Kínát. Mivel Észak-Korea fő szövetségese Peking, itt az alkalom, hogy Washington „végleg” kiüsse az ázsiai óriás kezéből a phenjani kártyát. Eddig ugyanis a „kedves vezető” aktuális ámokfutásánál a kínaiak – kereskedelmi kedvezményekért cserébe – lefékezték az elszabadult hajóágyú Észak-Koreát.
Trump Twitter-üzenete már megfújta a harci kürtöt, és akár már a jövő héten konkrét bejelentés várható. Az Egyesült Államok elnöke beiktatásakor Kínát és a német vezetés alatt álló EU-t már megvádolta valutája mesterséges gyengítésével, ám most a hírek szerint a szerzői és szomszédos jogok megsértése, illetve szabadalmak elbitorlása miatt indulhat amerikai vizsgálat Peking ellen.
Most Kínának minden eddiginél érdemibb eredményt szükséges felmutatnia, nyomást kell gyakorolnia Phenjanra. Az némiképp megnyugtató, hogy az immáron az amerikai fennhatóság alatt álló Guam szigetét is elérő észak-koreai rakéták nem saját fejlesztésűek, hanem szakértői vélemények szerint leginkább ukrán eredetűek. Azt még nem tudjuk, hogy a diktatórikus ország egyedül is tud-e ilyeneket építeni.
Az észak-koreai válság mindenesetre jó ürügy lenne a kínaiakra gyakorolt amerikai nyomásgyakorlásra, amelynek célja Peking kereskedelmi aktívumának csökkentése. Tavaly a távol-keleti óriás 350 milliárd dollárral adott el többet az USA-nak, mint amennyit onnan vásárolt. Az őszi XIX. pártkongresszusra készülő Kína most talán hajlandó engedményekre, és nem csak a rakétaválságban.
