A rizikófaktor összetevői: a világgazdasági lendület kezd zuhanni, a németek gyengélkedése sajnos tetten érhető, Olaszország pénzügyi-gazdaság helyzete máig nem rendeződött, de más mediterrán államok gazdasági bajai sem oldódtak meg, a Donald Trump által bejelentett szankciók – USA kontra Kína és Mexikó, uniós járműipari védővám – alaposan kihatnak majd a globális export- és importfolyamatokra. Közben a vezető tőzsdék részvényei túlértékeltek. Bár az évek óta tartó világgazdasági pénzbőség átmenetileg jegeli a problémákat, az ilyen helyzetben az egyensúlyi szempontoknak kellene előtérbe kerülniük.
A kockázat tehát most külföldről jön, ám a pénzügyeket belföldön kell menedzselni.
A recept amúgy nem túl bonyolult. Annyit költeni, mint amennyit megtermelünk (nullás büdzsé), minél nagyobbat faragni az államadósságon és persze tartalékolni a nehezebb időkre. Kedvező jel, hogy a kormány gazdaságvédelmi akciótervvel és a korábbiakhoz képest feszesebb költségvetési tervvel rukkolt ki. Száz százalékban támogatandó az az ambíció is, hogy a ciklus végére teljesítjük az euró bevezetésének feltételeit. Azonban ezekkel a „vállalásokkal” nem lógunk ki a sorból: tudniillik többletesek, vagy nullszaldósok más tagállamok büdzséi is. Amivel kitűnhetünk, az Magyarország relatív vonzósága a külföldi működő tőke számára, a kiszámítható makropálya és a fenntarthatóan – magas – gazdasági növekedési ütem.
Különböző elemzések vannak azzal kapcsolatosan, hogy ha beüt a krach, bennünket az miként is ér el: kiüt teljesen, mint 2008–2009-ben, vagy csak átmenetileg roppantja meg a fejlődést. A legoptimistább forgatókönyv szerint járhatunk úgy, mint a lengyelek, akik a mínuszos környezetben is pozitív tartományban tudtak maradni.
Egyvalamire azonban készülnünk kell. Előbb vagy utóbb ütéseket fogunk kapni. Ilyen a boksz.
