Különös tudathasadás, hogy miközben a baloldal magát üldözöttnek állítja be, úgy tűnik, ha tehetné, szívesen előlépne üldözővé.
Ezek a hangok persze eddig is léteztek az internet sötét bugyraiban, de a csatornaszag mindeddig megmaradt a talajszint alatt: MTA-kutató vérgőzös blogbejegyzéseiben, Soros György finanszírozta hecclapok publicisztikáiban. A politikai ellenfél likvidálását propagáló HVG-interjúkkal nem történt más, mint a baloldal egyik legrégebbi tradíciójának a felelevenítése és beemelése a hivatásos újságírás sáncai mögé.
Hogy a kifinomult baloldali értelmiség e két emblematikus alakja – akik közül az egyik a vészkorszak túlélője, a másik pedig e korszak kutatója – miért érezte szükségét annak, hogy mintegy varázsütésre, épp január első hetében töprengjen el a kormányfő fizikai megsemmisítésének a gondolatán, nem tudhatjuk. Talán ugyanonnan tájékozódnak, talán csak a véletlen műve az egybeesés. Az mindenesetre bizonyos, hogy a két interjú hűen kifejezi a baloldali elit mélységes frusztrációját és gyűlöletét. Azt pedig, hogy a HVG egy lapszámban adott teret ezeknek a véleményeknek, tekinthetjük egyfajta szerkesztőségi állásfoglalásnak és a kétségbeesett ballib értelmiség gyáva manifesztációjának.
A történelem már számos alkalommal megmutatta, milyen szörnyűségekre képesek dühös entellektüelek, ahogy azt is, hogy a piszkos munkát szeretik mással elvégeztetni. Miután a szebb napokat látott MSZP–SZDSZ-koalíció romjain vegetáló baloldal belátta, hogy képtelen megszerezni a magyar választók bizalmát, a választás megnyerésének nehéz feladatát a Jobbikra testálta. Ahogy 1945-ben kisnyilasokat öltöztettek be ávósnak, most a jobbikosok váltak egy csapásra jó illatú demokratákká, a haladás ügyének felkent képviselőinek kedvenceivé. A mesterterv azonban gellert kapott, hiszen amihez a ballib értelmiség hozzáér, az menten salakká változik.
Marad hát a fizikai likvidálásról való fantáziálás és a dacos gőg.
