Mind többen jelzik, globális pénzügyi szolgáltatóktól kezdve kutatókon át politikusokig, hogy hamarosan visszatérhet a válság. Ebben semmi újdonság nincs, miután a piacgazdaságnak (kapitalizmusnak) természetes velejárója, hogy a virágzó korszakot hullámvölgy követi. Tíz-, húszévente általában.
Azok az országok és gazdaságok képesek jól kijönni belőle, amelyek gyorsan cselekednek. Az Egyesült Államok a legutóbbi krízisből egy év alatt kijött.
Ennek persze elengedhetetlen feltétele, hogy a döntéshozók – a kormány, a jegybank és a piaci szereplők – szoros stratégiai szövetségben lépjenek fel. Persze ez is „kevés”, ha nincs biztosítva hozzá a megfelelő pénzügyi és reálgazdasági háttér.
Miután a tapasztalatok alapján Magyarország a világgazdasági recesszióknak mindig az elszenvedője volt, akkor, amikor „farkasért kiáltunk”, vizsgálnunk kell, hogy milyen környezetben fogadjuk majd az általános visszaesést.
A jó hír az, hogy összehasonlíthatatlanul mások a makrogazdasági feltételek most, mint legutóbb, 2008–09-ben voltak, mikor is elképesztően bezuhantunk, és évekbe telt visszajönnünk. Sőt, technikai értelemben 2008 őszén pár napra az államcsőd is ránk köszöntött.
De vissza a mába: a nagy gazdasági növekedési ütem, a csökkenő adósságráta, azon belül is a devizakitettség mérséklődése, a befektetésre ajánlott hitelminősítői besorolásunk, a feszes költségvetés, a beruházói bizalom, a stabil bankrendszer mind olyan érték, amely a világ szemében a hitelességünket erősíti. Hasonlóan fontos, hogy „házon belül” is más a helyzet, mint tíz éve volt. A munkaerőpiacon hiány van, a bérek dinamikusan emelkednek, a háztartások pedig nem pusztán költenek, hanem egyre fontosabb megtakarítók is. A több ezer milliárdos „párnacihás büdzséért” be is indult a vadászat. Közben olyan ágazatok kaptak erőre, amelyek hosszú időn keresztül a mélyben voltak.
Ezzel együtt persze illúzió azt hinni, hogy ha jön a válság, mi majd a kanyarban tudunk előzni kvázi új gazdasági súlypontként, erőcentrumként. Ráadásul most az európai integrációt, nekünk pedig a felzárkózást nem technikai, hanem kimondottan politikai témák gátolják. Az Európai Unió, amelynek Magyarország is szerves része, nem tud az igazán fontos gazdaságpolitikai kérdésekre koncentrálni. Talán ez a legnagyobb kockázata a jelenkornak.
Farkast emlegetünk, de semmit sem csinálunk.
