A múlt héten két vezető európai politikus is megszólalt Közép-Európával kapcsolatban. Juncker, az Európai Bizottság elnöke örömét fejezte ki Erdély és Románia egyesülése fölött, Macron francia elnök pedig egy teljes interjút szentelt térségünknek. Mindkét megszólalásból kiderül, hogy Nyugat-Európában két dolgot továbbra sem értenek: Közép-Európát és azt, hogy mi a baj velük.
Junckerre kár is lenne szót vesztegetni – legfeljebb eltűnőben figyelhetjük reménytelen harcát az isiász démonával. Macron azonban megérdemel néhány gondolatot. Önmagában már az a tény is figyelemre méltó, hogy a francia elnök vette a fáradságot, és szólni próbált a magyar választókhoz. Ez a cselekedet egy európai szerepre bejelentkező politikustól ugyan természetesnek is tűnhetne, de a brüsszeli bürokraták nem szoktak ilyen kalandokra vállalkozni, általában megelégednek néhány foghegyről odavetett kioktató mondattal. Érdemes szemügyre venni Macron igyekezetét, ahogy azt is, hogy a francia elnöknek halvány fogalma sincs arról, hogyan és mivel lehet megszólítani a közép-európai polgárokat.
Először is, Macron szolidaritást vár tőlünk.
Igen, szolidaritást. Tőlünk. A franciák.
Kérdés, hogy mennyi szolidaritás volt Franciaországban és általában a nyugati országokban, amikor a 90-es években üveggyöngyökért felvásárolták – majd bezárták – a magyar ipar jelentős részét, másfél millió embert téve munkanélkülivé. És mennyi szolidaritás volt bennük akkor, amikor „nagylelkűen” úgy döntöttek, hogy a keleti bővítéssel csatlakozó országok a korábbi tagállamok számára nyújtott agrártámogatásoknak csak egy részét kapják meg: 2004-ben a magyar gazda mindössze az egynegyedét kapta annak a támogatásnak, amit egy francia farmer. Vagy mennyi szolidaritás van bennük mostanság, amikor a megkérdezésünk nélkül akarják eldönteni, akarunk-e több millió közel-keleti és afrikai migránst Európába.
Már az is érdekes kérdés, hogy Macron miért beszél egész Európa nevében, miközben saját hazájában is rekordalacsony a támogatottsága. A legitimitáshiánynál azonban van egy még súlyosabb probléma. Minden, amit megtudunk Macron jövöképéről, az az, hogy: előre! Az elmúlt száz évben már sokszor hallottuk ezt a felszólítást. Meneteltünk arccal Sztálingrád és a kommunizmus felé is. Érthető tehát, ha szkeptikusan fogadjuk a birodalmi központból érkező homályos frázisokat.
Európát valaha olyan politikusok irányították – Adenauer, Kohl vagy éppen De Gaulle –, akiknek tiszta képük volt Európa múltjáról és jövőjéről. Macron és társai azonban jól láthatóan se Európa történelmét, se a jelenét nem értik. És akkor a jövőről még nem is beszéltünk.
