Akik eddig azt gondolták, hogy Soros György nem több mint az Orbán-kormány vudubábuja, most meggyőződhettek arról, hogy a magyar származású milliárdos valódi politikai erőt képvisel. Akár ő szervezte azokat, akár spontán alakultak ki az elmúlt két hét hazai és külföldi tiltakozó akciói, intenzitásuk azt mutatja, hogy Soros komoly politikai játékos.
A baloldal forradalmi lázban ég, mint annyiszor az elmúlt évek során. Azt várják, hogy a CEU melletti demonstrációk kormányváltó erővé növik ki magukat. Az események sokak számára újszerűen hatnak, ami csak azt a régi bölcsességet támasztja alá, hogy a választói emlékezet rövid.
A teljesség igénye nélkül villantsunk fel néhány, a mostanihoz hasonló eseményt az elmúlt évekből.
2010 decemberében, a médiatörvény elfogadása után megalakul a Juhász Péter-féle „Egymillióan a magyar sajtószabadságért” mozgalom, amely többezres tüntetésekkel hívja fel magára a figyelmet. A demonstrációkat a nyugati médiának, az NGO-knak és az EU illetékes szerveinek – köztük a néppárti Viviane Reding uniós biztosnak – a figyelme és támogatása övezi.
A következő két évben, 2011-ben és 2012-ben az Alaptörvény, illetve a felsőoktatás átalakítása (hallgatói szerződés) miatt vannak megmozdulások. A Hallgatói Hálózat és a Kónya Péter vezette Magyar Szolidaritás Mozgalom több tízezres tüntetéseket szervez, amelyek a fizikai agresszióig is eljutnak.
2014 októberében az internetadó tartja lázban a baloldalt, majd jön
„a közfelháborodás napja”, 2016-ban pedig a Pukli István-féle kockás inges mozgalom készül megdönteni az Orbán-kormányt.
Hogy mi köti össze ezeket az eseményeket?
Az elmúlt évek tüntetései rendre ugyanazt a forgatókönyvet ismétlik. Keress egy vélt vagy valós érdeksérelmet szenvedett társadalmi csoportot, erősítsd fel a hangjukat a médiában, szervezz két-három tömegdemonstrációt, aztán az elégedetlenséget próbáld néhány héten belül kiterjeszteni az egész társadalomra.
Közös pont továbbá ezekben a kezdeményezésekben, hogy hatékony külföldi intervencióval számolnak, mint a pénzcsapokat elzáró Európai Bizottság, a vasszigorral fellépő IMF, a demokrácia iránt elkötelezett német médiatulajdonosok, vagy éppen Soros György.
És közös pont a kudarc. A baloldal mintha meg akarná spórolni azt a munkát, amit a Fidesz az elmúlt negyed évszázadban elvégzett, és mintha mindig mások vállára állva akarna nagyra nőni. A politikai szerencse persze forgandó, hibázhat az ellenfél is, de lássuk be, ebből nem épül vonzó alternatíva.
