Ez az állítás egészen a legutóbbi időkig érvényes volt, amikor is Heller Ágnes, Karl Lueger híres mondását megfordítva, lényegében megüzente: hogy ki antiszemita, azt én döntöm el. Ezzel a balliberális világ utolsó identitásképző erejét is lerombolta. A Jobbikkal – amelynek a parlamenti frakciójában a mai napig ott ül a Duna-parti cipőkbe köpő Kulcsár Gergely – olyan kiegyezést hoz tető alá a liberális értelmiség, amellyel elárulja saját morális talapzatát, visszamenőleg hiteltelenítve az egész baloldali narratívát.
A liberális véleménybefolyásoló elit az elmúlt években vagy fél tucat pártot tett tönkre. Ám a Jobbik számára kifejezetten nagy hasznot hajtottak azzal, hogy hosszú ideig hevesen támadták a pártot. Most, hogy Heller Ágnesék valamilyen ezoterikus lukácsista varázsigével nekiláttak szalonképessé változtatni a Jobbikot, a szebb múltat megélt párt lassú hanyatlásnak indult. Búcsút mondott egykori dogmáinak, s a cigány- és zsidógyűlöletet a liberális elit szemében egyetlen helyes és üdvözlendő gyűlöletté, Orbán-gyűlöletté transzformálta. A Jobbik „néppártosodásáról” azonban hamar kiderült, hogy az valójában a liberális értelmiségnek történő behódolást jelenti. Így jutott el Vona és pártja a köpködéstől a CEU melletti harcos kiállásig.
Miközben a liberális értelmiség flörtölni kezdett a kisnyilasokkal, ott állnak sorban az elhagyott szeretők: az MSZP, az Együtt és a Párbeszéd. Ezeknek a pártoknak a túlélésért folytatott – valóban mókás – műsoráról ma már liberális körökben is sikk gúnyolódva beszélni. Különösen az MSZP-ről, amelyik képes volt egy a saját bevallása szerint is nulla százalékon álló párt elnökét miniszterelnök-jelöltként megnevezni. Azt a Karácsony Gergelyt, aki három párttal ezelőtt az MSZP ellenében kezdett el politizálni. Talán emlékszünk az akkor még LMP-s politikus öt évvel ezelőtti kijelentésére: „Jobban utálom a szocialistákat, mint a Fideszt.” Mindehhez tegyük hozzá azt is, hogy Karácsony ma már kétszeres miniszterelnök-jelölt, ami rekordnak számít, és tekintve, hogy még négy hónap van hátra a választásokig, ez a szám akár nőhet is.
De hosszan folytathatnánk a sort, hogyan rombolja le a gyűlölettől elvakult liberális elit saját morális bázisát. Az árulássorozatban külön fejezetet érdemelne például az, ahogyan Simicska Lajos korrupt oligarchából bátor demokratává változik, vagy az a történet, ahogyan a #metoo kampány egy kiégett élvhajhász tévéshowman mentegetéséig jutott el.
A politikában persze a szövetségek és a vélemények változhatnak, akár gyorsan is. Azonban nem árt, ha a szereplők képesek a választóik számára is érthetővé tenni, hogy a hatalmi machinációkon túl miért is lesz jó nekik mindez.
