A francia elnökválasztást egyesek a brexittel és Donald Trump elnökké választásával elindult lázadás végének tekintették, holott közelebbről nézve inkább a globalizáció eddigi spontán formájának a hívei szorulnak vissza. A lassan befejeződő 2016/17-es szuper választási évet ők ugyanis merőben másként képzelték el. Azt remélték, hogy Anglia marad az EU-ban, és Hillary Clinton lesz az amerikai elnök. Gyorsan tető alá akarták hozni a TTIP szabadkereskedelmi megállapodást, hogy az EU 550 és az USA 320 millió lakosát egyetlen nagy gazdasági térségbe integrálják, amely már jobban állja a versenyt a külön-külön is több mint egymilliárd fős Kínával és Indiával. A francia és német voksolás ebben a forgatókönyvben már csak formalitás lett volna.
Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban azonban 50:50 volt a két tábor közti arány, amelyet a fennálló viszonyokkal elégedetlen szavazók billentettek át. A TTIP ezzel elbukott, s a korábbi transzatlanti modell stabilizálása és kiterjesztése helyett annak az erősödő centrifugális erőktől való megvédése lett a cél.
Ha az idei választási eredményeket nézzük, akkor a protestpártok, ha nem is tudtak mindenhol nyerni, de akaratukat mindenütt rákényszerítették a mainstream pártokra. A brexittel kapcsolatos népszavazás és az unió-ból érkező vendégmunkások számának a korlátozása a kilépéspárti UKIP követelése volt.
Hollandiában a jobbközép liberális Mark Rutte csak a migránsokat integrációra kötelező nyílt levelével tudta megakasztani Geert Wilders Szabadságpártjának a szárnyalását és megőrizni miniszterelnöki székét.
A németek Angela Merkel CDU-ját a szeptemberi parlamenti és az alsó-szászországi tartományi választáson is büntették a „Minden szírt befogadunk!” politikája miatt. Az USA-ban és Nyugat-Európában milliók élnek rosszabbul, mint négy éve, miközben azt hallják, hogy alacsony a munkanélküliség szintje és nagy a jólét. Közelebbről nézve persze ez sem igaz, hiszen például Németországban több ember dolgozik ugyanannyit, ami az atipikus, minimálbéres vagy a részfoglalkoztatás növekedését mutatja, és ez már nem biztosítja a korábbi életszínvonalat.
A németek évi egymillió vagy a most kialkudott évi „csak” kétszázezer migráns (és családtagjaik) beengedése között választhatnak. Az osztrákokra Sebastian Kurz pálfordulása előtt is hasonló sors várt volna, a Soros-terv szerint nekik évi 37 500 helyett már „csak” 17 ezer migráns jutott volna. Kurz időben vette át a Szabadságpárt nullás számát, és ezzel már nyerni tudott.
Miközben a mérsékelt jobboldal a protestpártok fő követeléseinek átvételével még őrzi hadállásait, a baloldal zuhanórepülésben van. Az osztrák Zöldek is megkapták a befogadó migránspolitika számláját, kiestek a parlamentből.
Csehországban a bukásra álló szocdem miniszterelnök kapaszkodott az euróba, amelyből a csehek viszont Juncker bizottsági elnök minden szirénhangja ellenére sem kérnek.
Borítófotó: Pictorial Collective
